Mint egy izgalmas krimi

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2009.02.15. 01:04
Címkék
Fergeteges hajrával nyerte meg a párharc első mérkőzését az esélytelenebbnek vélt Dunaferr, amely a végjátékig csak futott az eredmény után a Szeged ellen.

A veszprémi tragédia s az erőszak elleni tiltakozásul, valamint a Dunaferr SE pénteken elhunyt elnöke, Orosz Gyula emléke előtti tisztelgésül gyászszünettel kezdődött a találkozó. Ezután a két együttes vb-n szereplő tagjait köszöntötték, majd a Dunaferrből Szegedre igazoló Zubai Szabolcsot búcsúztatták. A múlt év legjobb ifjúsági játékosának választott Ancsin Gábor most vette át elismerését.

A nehéztüzérek, Vladimir Oszmajics és Milorad Krivokapics remekeltek. A hazai kispadon ezúttal bemutatkozó Predrag Petljanszki edző Mikler Rolandot küldte a helyére. A Dunaferr foghíjasan védekezett, a szegediek kettős emberhátrányban is gólt lőttek Valentin Ghionea révén.

A fordulást követően is parádézott a Szeged, Puljezevics Nenad szinte „olvasta” a hazaiak lövéseit. Már hét góllal is vezettek a szegediek, s kicsit mintha el is hitték volna, hogy győztek. Olykor túlszínezték a játékukat, néhányan pedig el is fáradtak. Petljanszki visszaküldte a kapuba Stochlt, aki ettől kezdve szenzációsan védett.

Az indiszponált Törő Szabolcs helyén meglepetésre a rutinos, negyvenedik évéhez közelítő Bajusz Sándor lett a balszélső, egyben a meccs egyik hőse, aki védekezésben is nagyot alakított. A volt szegedi harcos biztosan értékesítette a büntetőket (az első félidőben Törő és Miss Zoltán is hibázott), majd a szélről is védhetetlen lövésekkel ragadtatta tapsra a nézőket. Játékba lendült Marko Bagaric és Grebenár Gábor is.

Hat perccel a lefújás előtt a remekül küzdő Nagy Kornél révén egyenlített a Dunaferr. Szinte felrobbant a csarnok, az addig csüggedt hazai drukkerek felállva tomboltak. A szegediek már nem tudtak kikecmeregni a jórészt maguk ásta gödörből, a hazaiak ezzel szemben szárnyaltak.

A Szeged a hajráig jobb volt, de ezúttal is krimibe illő dramaturgia szerint alakult a két együttes összecsapásának végjátéka, amelyet a csak dicséretet érdemlő hazaiak megérdemelten nyertek meg. A négy gól pedig a továbbjutáshoz is elegendő lehet a szombati visszavágón.

Legfrissebb hírek

Drijver Bertold jóvoltából magyar negyedik hely a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
51 perce

Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!

Úszás
1 órája

Pénteki sportműsor: torna-vb Jakartában, jégkorong-, kézi- és kosármeccsek hazánkban

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
8 órája

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
8 órája

Darts: potyogtak a világbajnokok az Eb első napján

Egyéb egyéni
8 órája

Kl: Baráth Péterék ikszeltek; félbeszakadt a Sparta Praha meccse Rijekában

Európa-konferencialiga
8 órája

Sportrímek – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik