Csak azért is Björndalen

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2009.02.15. 23:11
Címkék

Érdekes versenynapot rendeztek Pjongcsangban, a sílövő-világbajnokságon. A férfiak 12.5 kilométeres üldözőversenyét Ole Einar Björndalen nyerte meg, nem mindennapi körülmények között. A versenybíróság előbb egyperces büntetéssel sújtotta a norvég legendát, mondván, a pálya elején nem a kijelölt vonalon haladt – a döntés az orosz Makszim Csudov győzelmét jelentette, míg Björndalen visszaesett a harmadik helyre.

A norvég és kilenc másik sorstársa megóvta a határozatot, mert szerintük a pályaelhagyásból egyáltalán nem származott előnyük. Hosszas tanácskozás után a fellebbviteli bizottság helybenhagyta az eredeti sorrendet, így Björndalen karrierje 12. világbajnoki címét ünnepelhette.

A nők versenye sem indult simán. A viadal előtti próbán, amelyen nem használhatnak töltényeket, a címvédő Andrea Henkel fegyverében véletlenül benne maradt egy golyó. A töltény, amely a lövés pillanatában természetesen elhagyta a pisztoly csövét, átlyukasztott egy falat, de szerencsére senkit sem sebesített meg. A figyelmetlenség nem maradt büntetés nélkül, Henkelt kizárták.

A versenyt végül Helena Jonsson nyerte meg nagy fölénnyel. A svéd hölgynek ez élete első világbajnoki titulusa.

Legfrissebb hírek

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
51 perce

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
54 perce

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
1 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
1 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik