A csapat régi, de a szám új

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.02.14. 23:30
Címkék
Immár az Újpesttel készül Simek Péter. A Fehérvártól kölcsönbe kapott játékos korábban a Megyeri úti szurkolók kedvence volt, de most kicsit megosztja a drukkereket. A középpályás előbb elbeszélgetne a szurkolókkal, majd a pályán bizonyítana nekik, és természetesen szeretne sikeres lenni régi-új csapatával.

Simek Péter visszatért Újpest re. A Fehérvárról kölcsönbe kapott középpályásnak sikeresnek kell lennie az új csapatában, de ezt megelőzően vissza kell szereznie a szurkolók bizalmát. A futballista ugyanis korábban a Megyeri úti publikum egyik kedvence volt, ám távozása után elvesztette a drukkerek bizalmát. A visszatérést közlő hírt is furcsa megjegyzésekkel fogadták a lila-fehérek fanatikusai.

Találkozott már a szurkolókkal?

Még nem, de hamarosan megszervezünk egy beszélgetést – mondta Simek Péter.

Milyen társalgásra számít?

Tiszta vizet öntünk a pohárba. Fehérvári játékosként kaptam tőlük hideget-meleget. Tisztában vagyok vele, hogy csak akkor fogadnak majd el újra, ha jól futballozom, de egy beszélgetés csak jót tehet. Remélem, elfelejtik majd a sérelmeket, mert nem lenne jó úgy kifutni a pályára a hazai meccsen, hogy nem fogadnak jó szívvel. Ha leülünk beszélgetni, akkor tisztább lesz majd a kép. Magyarázkodni azonban nem akarok, ugyanis, ha nem szeretném az Újpestet, akkor nem tértem volna viszsza. Sokat köszönhetek a klubnak, hiszen nyertem itt két ezüstérmet, egy Szuperkupát és innen lettem válogatott.

Három és fél éve nem futballozott az Újpestben. Tudja, hogy miért vesztette el a népszerűségét?

Talán azért, mert elmentem, de... Igazából én sem tudom ennek az okát, vagyis nekem is hasznos lesz majd a beszélgetés.

Kezdjük: miért hagyta el kétezer-öt nyarán a csapatot?

Nem akartam távozni, de sajnos így alakult. Az viszont nagyon jólesik, hogy ugyanazok a vezetők hívtak vissza, akik annak idején elengedtek.

Van, aki azt mondja, hogy azért nem szeretik, mert kétezer-hat nyarán örült, amikor az Újpest a Fehérvár elleni találkozón elbukta a bajnoki címet.

Akkor a Temesvár játékosa voltam, és a lelátón ültem, úgyhogy annak örültem, hogy a Fehérvár megszerezte a bronzérmet, nem pedig annak, hogy az Újpest elbukott. Abban a bajnoki évadban ősszel még piros-kékben futballoztam, vagyis a csapat harmadik helyéhez volt némi közöm.

Kellemesebb téma: hogyan fogadták az öltözőben a volt, illetve az új csapattársai?

Úgy tűnt, hogy örülnek nekem. A régi helyemen Tisza Tibor ül, de Ambrus Imre szertáros megígérte, intézkedik majd, hogy visszakapjam a szekrényem a sarokban.

Babonás ember. Korábban Újpesten a harminckettes mezben sikeres volt. Visszakapja a régi számát?

Nem, de nem is kérem, és éppen a babona miatt. Korábban a Megyeri úton és Temesváron is a harminckettest kaptam, és mindkét helyen elszakadt a térdszalagom. Most inkább tizenegyes leszek, és remélem, hogy a sikerek így sem maradnak el.

Vagyis akkor ez egy teljesen új újpesti korszak?

Mindenképpen, hiszen nekem most újra bizonyítanom kell mindenkinek. A már említett szurkolóknak és a vezetőknek is. És az ugye természetes, hogy azért jöttem ide, mert szeretem a klubot, és mert eredményeket akarok elérni.

Mennyire viselte meg, hogy Fehérváron egyik napról a másikra kikerült a szűk keretből?

Nagyon. Stabil játékos voltam a tavasszal, aztán egyszer csak kiderült, hogy nem számolnak velem.

Az Újpest nyárig kölcsönvette. Ez azt jelenti, hogy a szezon végén visszatér majd a piros-kékekhez?

Új klubomnak opciós joga van velem kapcsolatban, vagyis nyáron véglegesíthetjük a szerződésemet. Addig azonban még sok minden történik. Bizonyítok a pályán mindenkinek, és sikeres leszek az Újpesttel. Végre van előttem egy új kihívás, és én állok elébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik