Botlott a mérföldkőnél

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.02.12. 23:01
Címkék
Bár David Beckham 108. válogatott meccsén léphetett pályára, amivel beérte Bobby Moore-t, mégsem lehet maradéktalanul boldog, mert csapata 2–0-s vereséget szenvedett a spanyol válogatottól.

Szerda késő este történelmi pillanathoz érkezett David Beckham válogatott karrierje. A középpályás a spanyolok elleni mérkőzés 46. percében lépett a Ramón Sánchez Pizjuán Stadion gyepére, így utolérte az örökranglista második helyén álló, 108-szoros válogatott Bobby Moore-t, és immár a hátvéddel ketten vezetik a mezőnyjátékosok listáját. Üröm az örömben, hogy a hajrában Fernando Llorente is betalált a szigetországiak kapujába, így a Milan kölcsönjátékosa nem tudott jó eredménnyel ünnepelni.

Az angol sajtó szerint Beckham nem teljesített rosszul, szenvedélyesen futballozott, a vereség mellett a reklamálásért kapott sárga lapja ronthat az összképen, bár egyesek ebben is az elhivatottságot látják. A brit lapok azonban inkább azon lamentálnak, csapatuk mit tanult a vereségből. Azt nem állíthatjuk, hogy a helyi újságok a földbe döngölik az együttest, az Independent azonban hangsúlyozza, ha nem történik drámai változás, és a két gárda 16 hónap múlva a 2010-es világbajnokságon is találkozik, akkor már jobb, ha most lefoglalják a hazaútra szóló repülőjegyeket.

Értelemszerűen Fabio Capello szövetségi kapitányt is az foglalkoztatja leginkább, hogy második vereségét szenvedte el a „háromoroszlánosok” kispadján. Az olasz szakember nem olyan típus, akit érdekelnek a rekordok vagy rekordkísérletek, de azért méltatta középpályását.

„Örülök, hogy David fontos mérföldkőhöz érkezett, de úgy gondolom, csalódott, mivel vesztes meccsen érte utol Bobby Moore-t – mondta Don Fabio, aki inkább a mérkőzéssel foglalkozott bővebben. – Természetesen magam sem repesek az örömtől, de több lényeges következtetést levontam a jövőnkkel kapcsolatban. Hangsúlyozom, az Európa-bajnoktól kaptunk ki, ezek a labdarúgók kitalálják egymás gondolatait is, már jó ideje együtt játszanak. Nem másolhatjuk a spanyolok stílusát, a ránk jellemző módon kell futballoznunk.”

Természetesen Beckham is boldogan nyilatkozott a mérföldkő eléréséről, arról azonban már óvatosabban beszélt, hogy utoléri-e a válogatottsági csúcsot tartó Peter Shiltont, aki 125 alkalommal védte az angol csapat kapuját.

„Higgyék el, nagyon megtisztelő, hogy ilyen nagy játékosok között vagyok – lelkendezett a 33 éves futballista. – Gyerekként arról álmodoztam, hogy az angol nemzeti együttesben futballozhatok, és rendkívüli, hogy a válogatottsági ranglistát tekintve olyanok társaságában vagyok, mint Bobby Moore, Billy Wright vagy Bobby Charlton. Néhány évvel ezelőtt több meccset kihagytam, akkor úgy éreztem, nem jutok el idáig. Bobby Moore világbajnoki címet nyert, olyan csapatkapitány, ikon és legenda, akivel nem versenyezhetek, ezért is különösen megtisztelő, hogy együtt emlegetik a nevünket. Most a rekord megdöntése a célom, ám mindig csak a következő meccsel foglalkozom, úgyhogy nem tudom, mi lesz a vége.”

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: a kanadai kapitány nem ígérheti meg Crosby játékát

Jégkorong
2 perce

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
51 perce

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
52 perce

Vízilabda: a Semmelweis Egyetem átveszi az OSC játékosait, már megvan az új vezetőedző is

Vízilabda
1 órája

Egy ötödik és egy tizedik hely a floorball-világbajnokságról

Egyéb csapat
1 órája

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
1 órája

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
1 órája

BL: négy belső védővel állhat ki az Inter ellen a Barcelona

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik