Leandro mellé Leonardo érkezik a Lokihoz

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2009.02.11. 23:16
Címkék

Miközben a csapat Törökországban edzőtáborozik, a Debrecen idehaza tovább bővítette keretét: a klub vezetői szerdán az Oláh Gábor utcai sporttelepen négyéves szerződést írtak alá Hugo Leonardo Perreira Nascimentóval.

A brazil bal oldali védő egy menedzseren keresztül került kapcsolatba a magyar klubbal. A Herczeg András vezette szakmai stáb több DVD-felvételt megnézett a 21 éves labdarúgóról, mielőtt elutaztak az edzőtáborba, és a látottak meggyőzőek voltak: jól járnak a brazil korosztályos válogatottban is meghatározó hátvéd megszerzésével. Leonardo Rio de Janeiróban született, a DVSC-TEVA előtt a Friburguense Atlético igazolt labdarúgója volt.

A brazil fiú a beleki edzőtáborozásról viszont lecsúszott – a hét elején érkezett Magyarországra –, és a szerződés aláírását követően pénteken kapcsolódik be a Törökországból hazatérő együttes felkészülésébe. Her-nczeg Andrást szerda délután az FK Moszkva elleni találkozó előtt a beleki Hotel Arcadiában értük utol. A Loki klubmenedzsere elmondta, hogy már a jövőt építve igazolták Leonardót.

„Leandro és Bozsidar Csoszics személyében két bal oldali védőnk már volt a keretben, a tavaszt velük megoldottuk volna, de mi már előre gondolkodunk – árulta el Herczeg András. – Leandrónak a nyáron lejár a szerződése, minden bizonnyal távozik a klubtól, így az új brazil fiú szerződtetésével a jövőt építgetjük. A nyáron nem kell majd kapkodnunk, fejvesztve játékost keresnünk a védelem bal oldalára, arról nem is beszélve, hogy fél év alatt a fiatal labdarúgónak bőven lesz ideje megszokni a debreceni körülményeket, felvenni az itteni életritmust.”

Miközben a csapat szerdán Törökországban lépett pályára, Leonardo Debrecenben tréningezett, azaz a Loki ezúttal úgy igazolt játékost, hogy Herczeg András személyesen nem is találkozott a kiszemelttel.

„A felvételeken látottak egyértelműen meggyőztek: remek játékost igazoltunk” – zárta ki a kétségeket a Debrecen klubmenedzsere.

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán 76 év után a legfiatalabb játékos a hoki-vb-n

Jégkorong
8 perce

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
15 perce

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
16 perce

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
25 perce

A Real Madrid már megegyezett Xabi Alonsóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
41 perce

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
59 perce

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
1 órája

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik