Jöhetnek a klasszisok

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.02.09. 01:33
Címkék

Néhány napja az UEFA vezérkara Jekatyerinburgot jelölte ki a kispályás Bajnokok Ligája final four-viadal helyszínének, így mondhatni, hogy a magyar válogatott a futsal BL-döntőjének otthont adó impozáns sportcsarnok vendége lesz a héten. A négyes tornára meghívott nemzeti együttes ráadásul zömében azokkal a labdarúgókkal kerül szembe, akik április végén a klubjukkal szeretnének a csúcsra jutni: a Kozma Mihály vezette gárda első, keddi ellenfele Oroszország lesz, amelynek válogatottjában a BL legjobb négy csapata közé került MFK VIZ-Szinara Jekatyerinburg és Dinamo Moszkva duó futballistái szerepelnek. Papíron tehát a hazaiak a favoritok, de a másik „ágról” jövő kettős közül sem hálás riválist kapni: a tornát lemondó Brazília helyett éppenséggel brazilok ugrottak be, hiszen Horvátországgal az orosz bajnokságban profiskodó dél-amerikaiakból álló ligaválogatott csap össze a döntőbe kerülésért. Kérdés: szolgálja-e a jövő évi, hazai rendezésű futsal Európa-bajnokságra készülő magyar együttest, hogy csupa erősebb, verhetetlennek tűnő ellenféllel találkozik Jekatyerinburgban? „Oroszország ebből a mezőnyből is kimagaslik, az amatőr csapatokkal együtt három és fél millióan kispályáznak az országban, így nem véletlen, hogy Európabajnoki döntős, vébébronzérmes együttessel büszkélkedhetnek – mondta Kozma Mihály. – Mi továbbra is keressük azt a csapatot, amelyik a magyarországi kontinensbajnokságon felveheti a versenyt az elittel. Volt, hogy a tapasztalt, több nemzetközi meccsen szereplő futballisták mellé rutintalan fiatalokat jelöltem a csapatba, de be kellett látnom, nem ez a megoldás. Úgy tűnik, legjobbjainkat a magyar bajnokságban már bizonyító fiúkkal kell kiegészíteni, és ezt a gárdát feltölteni tehetséges ifjú játékosokkal. Ezen a tornán azon lesz a hangsúly, hogy harmonikusabbá tegyük a sorokat, s megtaláljuk az összhangot a rutinos és rutintalan labdarúgók között. Azok a fiatalok is lehetőséget kapnak, akik a csehek ellen nem léptek parkettre – kíváncsi vagyok, hogyan viselik a tempó- és tudásbeli különbséget.”

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
5 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
5 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik