Célegyenesben az AZ

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.02.05. 01:05
Címkék

Az Ajax kedd esti hazai pont vesztése (igazságos a Heracles elleni 2–2, még ha a végén Luís Suárez gólját óriási tévedéssel lesnek minősítette a bíró) után a Voetbal International című szaklap az internetes oldalán megkérdezte olvasóit: vajon kitart-e az AZ előnye a bajnokság végéig? Az alkmaari csapat kilencpontos előnnyel várta a 20. fordulót, fő üldözője egy nappal korábban csak eggyel tudott közelebb férkőzni hozzá, a Twentét pedig kevesen tekintik komolyan veendő bajnokaspiránsnak.

A több mint 21 ezer válaszadó 64 százaléka szerint lehetetlen elszórni ekkora fórt, és az AZ másodszor is bajnok lesz, de azért kíváncsiak lettünk volna, hogy a Roda elleni meccs közben hogyan oszlottak volna meg a szavazatok.

Merthogy a kiesés elől menekülő kerkradeiek betonvédelme kiválóan működött. Egészen a 76. percig, midőn Moussa Dembele, Munir elHamdaui összjáték után utóbbi a kapuba lőtt, és gondoskodott a sorozatban tizedik olyan AZ-győzelemről, amelyen Romero kapus még csak gólt sem kapott.

Ezek után viszont már aligha csak a VI-olvasók 64 százaléka gondolta úgy, hogy az AZ követi a holland trónon a PSV-t.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
6 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
8 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
33 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
35 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
39 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik