Jöhet a szakítópróba

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.01.31. 00:43
Címkék
A hét végén egymás ellen játszik a holtversenyben első helyezettből holtversenyben üldözővé visszacsúszó Liverpool és Chelsea. A Manchester United mögé szoruló két csapat közül különösen a Liverpoolra férne rá a győzelem, amely az idén még nem nyert bajnokit.

Emlékeznek még október 26-ra? Aznap a Liverpool Xabi Alonso góljával véget vetett a Chelsea 86 mérkőzés óta tartó hazai bajnoki veretlenségének (1–0), amit az angliai kommentárok annak jeleként értékeltek, hogy a „vörösök” bajnoki reményei igencsak megalapozottak. Régen volt… A mértékadó Guardian hét végi fogadási ajánlatának egyik hangsúlyos információja éppenséggel az, hogy a bukmékerek egyre kevésbé hisznek Rafa Benítez tanítványainak bajnoki esélyeiben; a Liverpool először csúszott ki a két legnagyobb favorit közül, és az eddigi legrosszabb oddshoz (2:5) képest már csak 1:8 arányban adják elsőségét.

Ez persze legfeljebb a közhangulatot befolyásolja, Rafa Benítez vezetőedzőt egyáltalán nem, ő ugyanis – mint sajtótájékoztatóján elmondta – szeretteivel beszélgetve tölti szabadidejét, nem a média tanulmányozásával, így továbbra is képes nagyra értékelni az idényben eddig történteket. Dacára a januári döntetlenhalmozásnak.

„Nyolc ponttal többünk van, mint tavaly ilyenkor, csupán kettővel vagyunk lemaradva az első helyezettől, és ha megverjük a Chelsea-t, biztosra veszem, hogy mindenki másképp beszél majd. Nem győzöm hangsúlyozni, tíztizenöt éve nem voltunk ennyire fantasztikus pozícióban, és ezt élveznünk kell” – mondta a menedzser, hozzátéve, hogy a vasárnapi „szakítópróba” esetleges elveszítésekot sem úszik el az aranyesély.

A hétközi wigani meccsen (1–1) a kispadon kezdő Alonso, Dirk Kuyt és Albert Riera ezúttal várhatóan ott lesz a Pool kezdőcsapatában, akárcsak a hajrában lecserélt Steven Gerrard és Fernando Torres.

Bár Luiz Felipe Scolari Chelsea-je már nyert két bajnokit az idén, pozíciója nem jobb a Liverpoolénál, és teljesítménye hullámzását érzékelteti, hogy Roman Abramovics 2003-as beszállása óta most fordulhat elő először, hogy négy egymást követő idegenbeli bajnokijából egyet sem nyer meg. Ricardo Carvalho térdbántalmai miatt nem segíthet, ellenben a hét közben két gólt szerző Salomon Kalou kisebb sérülése ellenére vállalja a játékot.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
7 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
7 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
7 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
8 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik