Simek Péter váltásra kész

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2009.01.28. 01:59
Címkék

Horvátországban edzőtáborozik a Fehérvár, ám Simek Péter, a keret egyik legjobb játékosa itthon maradt. A középpályásra nem számítanak a tavasszal, így már meg sem lepődött azon, hogy nem kellett elutaznia. „Számítottam rá, hogy nem visznek el, hiszen az edzőtáborba csak azok szoktak elutazni, akikre a következő szezonban számítanak – mondta Simek Péter. – Egyértelmű a szituáció, de voltam én már ennél nehezebb helyzetben is, és azt is sikerült megoldanom. Abban bízom, hogy az átigazolási időszak végéig lesz olyan klub, amelyik számítana a játékomra.” A középpályás Székesfehérváron Lattenstein Norbert és Csobánki Ádám társaságában Bekő Balázs és Tamás Gyula irányítása mellett készül. Időközben lejátszotta első horvátországi találkozóját az FC Fehérvár. A piros-kékek a Dinamo Zagreb ellen léptek pályára, és 1–0-ra kikaptak.

Legfrissebb hírek

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
6 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
22 perce

Triatlon szupersprint ob: az Újbuda nyerte a vegyes váltók viadalát

Egyéb egyéni
38 perce

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
1 órája

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
1 órája

Török Lilly a spanyol élvonalbeli kézibajnokságba igazolt

Kézilabda
1 órája

Formula–1, Magyar Nagydíj – ki nyer a Hungaroringen?

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik