Már az Achilles-ín is húzza

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.01.28. 01:59
Címkék

Kihagyta az Újpest keddi edző mérkőzését Mirszad Mijadinoszki.

Mint arról kedden beszámoltunk, a macedón-svájci kettős állampolgárságú védő morcos, mivel tartozik neki a klub. Menedzsere szerint négyhavi fizetést hiányol a játékos, s hétfőn az is kérdéses volt, hogy egyáltalán részt vesz-e a csapat bükfürdői edzőtáborozásán.

A légiós végül csapattársai után ment, de a keddi találkozót kihagyta.

Achilles-ín-fájdalmakra panaszkodik, így ő sem ragaszkodott ahhoz, hogy pályára lépjen az osztrák Mattersburg elleni találkozón, miközben arra vár, hogy hozzájusson járandóságához. A helyzetet bonyolítja, hogy Mirszad Mijadinoszki csak kölcsönben szerepel a Megyeri úton, vagyis az Újpest nem adhatja el, így az esetlegesen a védőért kapott pénzből sem tudja kiegyenlíteni a tartozást.

Az Újpest a hátvéd nélkül is értékes győzelmet könyvelhetett el, hiszen megverte az osztrák bajnokság kilencedik helyén álló Mattersburgot, amelyben pályára lépett a 12-szeres válogatott Csizmadia Csaba, valamint a korábbi 33-szoros német válogatott, a 2002-es világbajnokságon ezüstérmet szerző Carsten Jancker is.

Szentes Lázár vezetőedzőnek vannak csapat-összeállítási gondjai, hiszen Mirszad Mijadinoszki mellett Foxi Kethevoama izomsérülés, Jucemar egy korábban kapott rúgás miatt hagyta ki a találkozót, Bori Gábornak pedig eltiltás miatt kellett pihennie (a középpályás még Angliában, a Southampton elleni találkozón kapott piros lapot, s a szövetség egy nemzetközi meccsre száműzte a lelátóra). Hosszú idő után léphetett pályára Pollák Zoltán, akit még a téli szünet elején kellett térdproblémiái miatt megoperálni.

Mindeközben a csapat védője, Korcsmár Zsolt az olasz második ligában szereplő Vicenzánál szerepel próbajátékon. A 20 esztendős, utánpótlás-válogatott labdarúgó sérülten utazott el a próbajátékra, de már két edzés van a háta mögött.

„Tudták az olaszok, hogy nem vagyok teljesen egészséges, így ennek megfelelő terhelést kapok – mondta a játékos. – Egyelőre minden a legnagyobb rendben van, akár optimista is lehetnék, de nem akarok azzal foglalkozni, hogy mi lesz a próbajáték vége. Csütörtökön edzőmérkőzésen is szerepelhetek, azt követően dől el, hogy szerződtetnek-e. A Vicenzánál gyors, pörgős játékra törekszenek, és szerencsére sikerült felvennem a ritmust.”

Legfrissebb hírek

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
1 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
29 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
43 perce

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
46 perce

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

F1, Belga Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott az AC Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
1 órája

Hatalmas baleset a superbike-versenyen, hét motoros is bukott a Balaton Parkban

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik