Premier a Főnixben

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2009.01.26. 22:46
Címkék

Bármennyire is furcsa, debreceni csapat sohasem játszott mérkőzést a 2002ben átadott Főnix-csarnokban. A DVSC-Aquaticum női együttese ebben a szezonban remekül teljesített, egyre többen kíváncsiak Bakó Botond tanítványaira, ezért a klub vezetői úgy döntöttek, tesznek egy kísérletet, s február 8-án, a román Galati elleni KEKnyolcaddöntő első meccsét a város nagyobbik, modern arénájában rendezik. A csapat az „akklimatizálódás” miatt már itt edz, s ezen a helyszínen játssza február 4én a Dunaferr elleni bajnokit is. A DVSC Kézilabda Kft. tulajdonosai szeretnék, ha a közönség minél jobb körülmények között szórakozhatna, s bizony a Hódos Imre Sportcsarnok a múltban is sokszor bizonyult szűknek európai kupameccseken. „Évek óta szeretnénk, hogy a város egyik teremsportban érdekelt csapata nálunk lépjen pályára – mondta Makray Balázs, a Főnix Rendezvényszervező Kht. első embere. – Most a Lokinak remek csapata van, az időpont éppen ideális arra, hogy lépjenek a nagyobb csarnok felé, ahol kulturált körülmények között fogadhatják az ellenfeleket. A Főnixben már volt remek hangulat kézilabdameccseken, elég, ha csak a 2004-es női Eb középdöntőit, vagy a két évvel ezelőtti telt házas magyar–német válogatott meccset említem.” A DVSC a Galati elleni meccsig a Főnixben készül. „Számomra az volt a fontos, hogy idejében átköltözhessünk, hiszen a játékosoknak szokniuk kell az új helyszínt, meg kell ismerniük a pályát – mondta Bakó Botond vezetőedző. – Remélem, sokan lesznek, s ebben a nagy csarnokban is olyan lesz majd a hangulat a kupameccsen, mint a Hódosban volt.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
22 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
36 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik