Lőw Zsolt a Mainzé

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.01.26. 22:46
Címkék

Listavezetőtől listavezetőhöz igazolt Lőw Zsolt: a hátvéd az élvonalban első Hoffenheimtől a feljutásra aspiráló Mainzhoz szerződött. „Két gyönyörű évem és egy kevésbé szép hat hónapom volt a Hoffenheimnél, kár, hogy a vége sikerült kevésbé – mondta Lőw. – A feljutásoknak részese voltam, sajnos a Bundesligában már nem tehettem hozzá annyit a sikerekhez, amennyit szerettem volna. Keveselltem a játéklehetőséget, ezért váltottam.” A jelenleg lázas betegen fekvő bekk két és fél éves szerződést ír alá a Mainzcal (ha egészséges lett volna, már tényként számolhatnánk be erről, és akkor játszhatna a Freiburg elleni kupamérkőzésen, kedden), amelynek további egy évre opciós joga van rá. Lőw az egykoron Bódog Tamást foglalkoztató csapat mellett a Steauától, a Readingtől és két élvonalbeli csapattól is ajánlatot kapott, az előbbi kettőt a távolság, az utóbbi kettőt pedig az időpont (anyagi okokból – júniusban lejárt volna a hoffenheimi szerződése – csak a nyártól számítottak volna rá) miatt utasította vissza. A Mainznak egyelőre nem kell fizetnie érte, ha a csapat feljut, akkor kisebb összeget kell átutalnia a Hoffenheimnek, továbbá egy felkészülési mérkőzés teljes bevétele is az élvonalbeli gárdát illeti meg. „Áprilisban leszek harmincéves, ez jó lehetőség a karrierem utolsó harmadában – árulta el Lőw. – Ambiciózus csapat, a feljutásért harcol, jó lenne fél év múlva újra élvonalbeli játékosként beszélgetni.”

Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
23 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
25 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
29 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
58 perce

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2 órája

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik