Csapatépítő tréning csapatoknak

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2009.01.26. 22:46
Címkék
A tizenhat élvonalbeli csapat közül kilenc kel(t) útra ezen a télen: azaz hiába van egyre több műfüves pályánk, a külföldi edzőtáborok még manapság is népszerűek a klubok körében. Az úti cél a 2009-es esztendőben is Törökország és Horvátország, ám a kérdés az: megéri elutazni egy több millió forintos túrára?

Menni vagy nem menni? – ez itt a kérdés.

A magyar profi csapatok döntöttek: a Soproni Ligában játszó tizenhat együttes közül kilenc ezen a télen is a külföldi felkészülésre szavazott, azaz a hoszszúra nyúló téli munka egyhangúságát egy-egy határon túli edzőtáborozással próbálják feloldani. Az edzőkkel beszélgetve megtudtuk, az ilyen kiruccanások – azonkívül, hogy a mediterrán országokban télen jobb körülmények között lehet dolgozni – a csapatépítés szempontjából is fontosak.

Magyar klubok ellen nehezebb motiválni

A Kaposvár egy hétre Horvátországba utazik: Prukner László vezetőedző szerint hosszú távon mindenképpen kifizetődik egy ilyen túra.

„Amikor hétről hétre arról nyilatkozunk, a legfontosabb feladat az lenne, hogy a klubvezetők biztosítsák a jó felkészülési körülményeket a csapatoknak, akkor az ilyen edzőtáborozások megszervezéséről is beszélünk – mondta a kaposvári szakvezető. – A játékosoknak a szállodában csak magukkal kell törődniük, az edzőtáborban csupán a felkészülésre kell koncentrálniuk, mi pedig a szakmai képzésen kívül a csapatépítéssel is foglalkozhatunk, pedagógiai és pszichológiai témákra is összpontosítva. Egy-egy ilyen út mindig összekovácsolja az együttest. Lehet, hogy furcsán hangzik a számból, de ez az igazság: a magyar csapatok elleni felkészülési meccsekre kevésbé tudom motiválni a labdarúgóimat”.

Törökországban és Horvátországban ilyenkor több tucat csapat edzőtáborozik, így magától értetődően könnyebb ellenfelet találni.

Hogy miként kötnek le egyegy ilyen felkészülési találkozót? Kik tárgyalnak a külföldi csapatok vezérkarával?

A Debrecen kemény riválisokat keresett

Változnak az idők: a XXI. században már a szállodák is felmérték az igényeket, vannak olyan hotelek, amelyek külön személyzetet foglalkoztatnak a futballklubok ilyen jellegű találkozóinak megszervezésére. A Kaposvár is ilyen szállodában foglalt szobákat, azaz Prukner Lászlónak csak annyi dolga volt, hogy leadja a megrendelést: melyik nap milyen játékerejű ellenféllel szeretne futballozni csapata.

Az Antalyába utazó Debrecennek viszont külön menedzsere van az ilyen összecsapások lekötésére. A február 2-tól tíz napot Antalyában töltő Loki ellenfelei között egy-egy szlovák, illetve cseh élvonalbeli együttes mellett az UEFA-kupában induló Sturm Graz, és az UEFA-, valamint

Szuperkupagyőztes Zenit is szerepel.

„A felkészülés ezen periódusában mindenképpen erős csapatokkal akartunk játszani – mondta Herczeg András klubmenedzser. – A DVSC-nél évek óta menedzser intézi az ilyen mérkőzések lekötését, azaz én elmondom neki, hogy melyik


folytatás...
Legfrissebb hírek

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
1 perce

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
1 perce

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
10 perce

A Real Madrid már megegyezett Xabi Alonsóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
25 perce

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
44 perce

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
54 perce

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
1 órája

Mihalik András: Szeretnénk meglepetést szerezni

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik