A bőrönd már megvan, csak a pénz hiányzik

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.01.26. 22:46
Címkék
Ami biztos: Mirszad Mijadinoszki nem szállt fel az Újpest Bükfürdőre induló buszára. A légiós menedzsere azt mondja, a hátvéd tárgyalt a klub vezetőivel, ugyanis hónapok óta nem kapott fizetést. Az egyesülettől származó információnk alapján csupán arról volt szó, hogy a játékos otthon felejtette a csomagját. Mi percről percre, óráról órára próbáltuk modellezni, hogy az ilyen kínosnak tűnő, ám a magyar futballban egyáltalán nem szokatlan eset során mi történik.

Bükfürdőre utazott hétfőn az Újpest, de az indulás nem volt zökkenőmentes.

A lila-fehérek macedón-svájci kettős állampolgárságú védője, Mirszad Mijadinoszki nem akart a csapattal tartani, mert – amint azt menedzsere elárulta – szeptember óta nem kapott fizetést. A hátvéd végül az együttes után autózott, ám nem tudni, hogy feljelenti-e a klubot. Az események időrendi felsorolása több tanulsággal is szolgálhat… Adva van a játékos, aki a pénzét várja, a menedzser, aki a maga módszereivel segíteni akar pártfogoltjának, az egyik klubvezető, aki nem nyilatkozik, és a másik, aki pedig lényegében nem tud mit mondani.

12.30 óra: Szerény László Svájcban élő játékosügynök lapunknak elmondta, hogy az Újpest szeptember óta tartozik macedón pártfogoltjának, Mirszad Mijadinoszkinak a fizetésével, és immár azon gondolkodnak, hogy feljelentik a klubot a Magyar Labdarúgószövetségnél. A menedzser szerint a játékos ilyen helyzetben inkább nem utazik a csapattal a bükfürdői edzőtáborba. Az ügynök erről igyekezett lebeszélni a légióst, mondván, ez szerződésszegésnek minősül.

14.45: „Tárgyaltam a vezetőkkel, sikerült megegyeznünk – mondta lapunknak Mirszad Mijadinoszki. – Arról nem akarok beszélni, miért kellett egyeztetnünk, de ott leszek az edzőtáborban. Azt azonban nem tudom megmondani, mikor kell majd újra tárgyalnunk.” Ekkor már hosszú percek óta várt a légiósra a csapat busza, amelyre a labdarúgó nem akart felszállni, mondván, tartoznak neki a Megyeri úton, márpedig ő addig nem utazik el az edzőtáborba, amíg nem rendezik az elmaradást.

15.00: A busz elindult, de a ballábas védő nem utazott el a csapattal. Sallói István sportigazgató azt mondta, azért, mert a játékos otthon hagyta a csomagját…

16.00: A légiós a hosszú egyezkedés után úgy döntött, ő is részt vesz a bükfürdői edzőtáborozáson. Minderről a vezetőedző, Szentes Lázár győzte meg a labdarúgót, aki autóval végül a többiek után eredt…

16.50: Sallói István, az Újpest sportigazgatója Csehi István ügyvezetőhöz irányított bennünket, mondván, ő az illetékes gazdasági ügyekben. Csehi István korábban is ügyvezetője volt az Újpest FC Kft.nek, s most, hogy az eddig cégvezetőként rendszeresen nyilatkozó Joe Böröcz utazó nagykövet lett – ő ápolja a klub külföldi kapcsolatait –, visszakerült a futballba. Nos, kiderült, hogy Csehi István nincs irigylésre méltó helyzetben. A gazdasági szakember az Újpest tulajdonosánál, a Dare Csoport Zrt.-nél is vezető beosztásban dolgozik, de – mondjuk így – még nem zökkent vissza a magyar futball vérkeringésébe, úgyhogy a Mijadinoszkiügyre alaposan rácsodálkozott…

Tartoznak Mirszad Mijadinoszkinak?

Megmondom őszintén, hogy fogalmam sincs – felelte meglepetten Csehi István. – Hétfő délelőtt mutatkoztam be a csapatnak, vagyis egyelőre nincs ilyen szintű rálátásom a gazdasági ügyekre.

Nos, arról hallani, hogy van némi elmaradás a fizetéseket illetően.

Át kell néznem az iratokat, de egyelőre nem tudok konkrétumokkal szolgálni.

A játékos ügynöke, Szerény László azt állítja, hogy szeptember óta nem kapott pénzt a futballista.

Ez ki van zárva!

Ebben mitől ilyen biztos?

Az Újpest tulajdonosánál dolgozom, és eddig is volt rálátásom a kifizetésekre, így százszázalékos biztonsággal mondhatom, hogy nem lehet ekkora elmaradása a kft.-nek.

Nem tart attól, hogy a játékos esetleg mégis feljelenti a klubot?

Nem hiszem, hogy ez megtörténik.

Bajban van az Újpest?

Nincs olyan probléma, amely veszélyeztetné a cég működését. Természetesen tájékozódnom kell még, de azt nyugodtan kijelenthetem, hogy a klub nincs nagy bajban.

20.00: Megérkezett Bükfürdőre Mirszad Mijadinoszki (a csomagjai is nála voltak), és egyeztetett menedzserével. Szerény László elmondta: a játékosnak megígérték a vezetők, hogy rendezik a tartozást, megoldják a problémákat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik