Szabad játékosokra várnak Rákospalotán

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2009.01.24. 00:55
Címkék

Noha Hevesi Tamás a hét végétől már végleges kerettel szeretett volna készülni a tavaszi „túlélőtúrára”, a rákospalotai transzferlistán egyelőre az érkezők és távozók rubrikájában is kérdőjelek sorakoznak. A téli alapozás első hetében még jelölt és önjelölt játékosok sokasága húzott sárga-kék edzőfelszerelést; mára viszont szűkült a kiszemeltek köre, s – ha lassan is, de – tisztulni látszik a kép.

Ám mielőtt még bárkit is szerződtetnének a REAC vezetői, matematikai alapműveletek egész sorát kénytelenek elvégezni. A keret létszámát tekintve úgy kell összeadniuk és kivonniuk, hogy a végösszeg minden esetben tizennyolc legyen – ha ez teljesül, addig osztanak-szoroznak, amíg kiderül: mennyi jut majd a kiszemeltek fizetésére.

„Dancs Roland szombatig egy svájci másodosztályú csapatnál szerepel próbajátékon – fogott névsorolvasásba Kutasi Róbert klubigazgató. – Ha távozik, akkor négy, ha viszont marad, akkor három profi labdarúgót igazolhatunk.”

Nincs kizárva, hogy a tavasszal palotai színekben láthatjuk Kovacsics Károlyt és Pintér Zoltánt is. Előbbi régi ismerősként térne vissza a Budai II-stadionba, hiszen a 27 esztendős támadó két alkalommal már szerepelt a REACban: először 2002 tavaszán az NB I B-ben, majd 2007 őszén az élvonalban. Legutóbb a másodosztályú Gyirmótban játszott, az ősszel hatszor volt eredményes.

„Tisztában vagyunk a képességeivel – utalt a korábbi „ismeretségre” a klubigazgató. – A csapatával már egyeztettünk arról, hogy milyen feltételekkel engednék el, és a játékossal is közel állunk a megállapodáshoz. Pintér Zoltánnak még van egy apró, anyagi jellegű vitája a Diósgyőrrel, ha az rendeződik, már csak vele kell egyeztetnünk.”

Továbbra is Rákospalotán készül a 23 éves gaboni válogatott Valdi Rock Mboussi, valamit az elefántcsontparti Yusuf. Az, hogy a klub valóban szembemegy korábbi elveivel, s légiósokat alkalmaz, még nem dőlt el, de a vezetők inkább a hazai játékospiacon néznek körül.

„Érdemes kivárni – érvelt Kutasi Róbert. – Csak most derül ki, hogy a többi csapatnál kire tartanak igényt, és kire nem. Hiba lenne a keret összes helyét azonnal betöltenünk. Úgy kell most sakkoznunk, hogy később ne verjük a fejünket a falba, ha mégiscsak felszabadul egy-egy számunkra értékes játékos a honi piacon.”

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
6 perce

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
18 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
27 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
42 perce

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
46 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
46 perce

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik