Munkában a világbajnok

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.01.22. 00:55
Címkék

Egymás után harmadszor Sébastien Buemi volt a leggyorsabb Portimao új pályáján, az Autódromo Internacional do Algarve F1-en, de nem ez volt a nap híre, hanem hogy Lewis Hamilton először ült a McLaren-Mercedes volánja mögé, mióta tavaly novemberben világbajnok lett. A címvédő gépére már felfestették az 1-es rajtszámot, ettől függetlenül az MP4-24-es motorrendszere „lefagyott” a délelőtt végén. Az ebédszünetben persze megjavították, az autót a felemás időjárás miatt elővigyázatosságból a nagyobb leszorítóerőt garantáló laposabb és szélesebb hátsó szárnnyal szerelték fel. A döntés helyességét bizonyítja a címvédő által megtett összesen 81 kör, a nap győztesétől kapott héttizednyi hátrány kevésbé.

„Szerencsés vagyok, hogy volt egy kis szabadidőm karácsonykor. Szórakoztam, pihentem és elfelejtettem a versenyzést. Normálisan éltem” – összegzett Hamilton.

Az újonc Buemi továbbra is elemében van, majd’ két másodperccel futott gyorsabbat, mint a második helyezett, több hosszú távú programot teljesítő Nico Rosberg, de lehetetlen elhallgatni, hogy ő még a 2008-as, sokkal jobban tapadó modellel körözött.

Timo Glock és Fernando Alonso is gyakorolt, a német és a spanyol pilóta miatt egyaránt fél-fél órás technikai szünetet kellett beiktatni. Glock KERS-rendszer nélkül futó Toyotája egy szétváló olajvezetéktől lángra kapott, az Alonso által először vezetett új Renault pedig egyszerűen megállt a hajtűkanyarban.

A Toyota a pályán kívül is szolgált információval, John Howett csapatfőnök elismerte, ha nem lesz erős szezonjuk, a központ ugyanúgy beszüntetheti az F1-es projektet, ahogy a nagy rivális Honda vezérkara tette.

„Nehéz megmondani, hogy kötelező-e futamot nyernünk az idén, de mi úgy érezzük, hogy igen. Ez a vágyunk, amelyben a Kölnben dolgozó munkatársak is osztoznak. Úgy véljük, muszáj győznünk, hogy szép jövőt biztosítsunk magunknak a Formula–1ben” – mondta Howett.

A Ferrari hazai pályán maradt, de Mugello sem volt barátságosabb helyszín: ugyan lanyhult az eső, de a slick gumikat nem lehetett elővenni. A 2008-es vébét az utolsó kanyarban elveszítő Felipe Massa viszont így is faragott hat tizedet a hét első két napján dolgozó csapattárs, Kimi Räikkönen legjobb időeredményéből.

A BMW is munkába állt, ráadásul Valencia fölött szépen sütött a nap, és a nagy szél miatt az aszfalt végig száraz volt. Ez sem hatotta meg azonban a főnököket, az F1.09-essel 99 kört teljesítő Robert Kubica eredményét nem hozták nyilvánosságra.

„A pálya körről körre jobban tapad. A nap során mutatott fejlődésünk bizonyítja, hogy jó irányba haladunk – mondta Kubica, miután aggodalmaskodott az új, széles első szárnyak miatt, amelyek sokak szerint nagy baleseteket okoznak majd a versenyek első kanyarjában. – Ezekkel a hatalmas, a kerekek széléhez kinyúló első szárnyakkal nagyon óvatosnak kell lennünk, könnyen az autó alá kerülhetnek.”

Teszteredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
15 perce

Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni vereségről: Negyed óra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
27 perce

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
36 perce

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
1 órája

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
8 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
8 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik