Nagyon kár a végéért

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.01.18. 06:28
Címkék
Hiába vezetett a mérkőzés jelentős részében az Eger a Partizan ellen, végül meg kellett elégednie a döntetlennel.

Alekszandar Sostar véleményére illik adni. A korábbi klasszis kapus, a Partizan igazgatója úgy vélte, az egri mérkőzésnek plusznehézséget kölcsönöz a Bitskey uszoda légköre. Még a tapasztalt szerb játékosok sem pólóznak mindennap tömött lelátók előtt, hatalmas hangorkánban. Csakhogy Sostarnak ne kelljen csalatkoznia, a helyi drukkerek ezúttal is remek hangulatot teremtettek: nemhiába készültek az egri rendezők pótszékekkel is az összecsapásra, a lelátón szinte lehetetlen volt szabad helyet találni. A tétnek megfelelően – ha az Eger nem nyer, akkor már a harmadik kör után lemondhat a továbbjutásról – kellően feltüzelve csobbantak vízbe a hazai pólósok, Gerendás György edző igyekezett taktikailag és mentálisan is felkészíteni őket. Előbbi része a pontos vagy legalábbis az ellenfélnél jobb fórkihasználás, míg utóbbinál azt igyekezett sulykolni tanítványaiba, hogy ne foglalkozzanak a Partizannal, csak magukra koncentráljanak. A szünetig úgy tűnt, megvalósul a szakember – és a szurkolók – vágya, az Eger végig vezetve kézben tartotta a mérkőzést. Nyitányként Zsivko Gocics és Vladimir Vujaszinovics is rontott, Varga II Zsolt viszont jól fordult le. Az első egri fórt Biros Péter értékesítette, míg az első nyolc perc vége előtt két másodperccel Varga II három szerb védővel a nyakán csavart pazarul Szlobodan Szoro kapujába.

A fordulás után, Kiss Csaba remek labdaszerzése után Biros fejezett be góllal egy megúszást, miközben a kölcsönös keménykedést Filip Filipovics bánta: vérző orral szállt ki a medencéből. Egyre feszültebb lett a mérkőzés, az egriek szerint Sztefan Mitrovics például a támadóidő lejárta után faragta a Partizan hátrányát (6–5), de a vendégtrénert, Dejan Udovicsicset is többször kellett figyelmeztetni.

Szécsi Zoltán remek védéseinek köszönhetően az utolsó nyolc percnek is az Eger futhatott neki előnyösebb helyzetből. A keretében 12 korábbi vagy jelenlegi szerb válogatottat felvonultató Partizan a mérkőzés harmadik sikeres fórjából (12 kiállítás kellett hozzá…) egyenlített. A küzdelem hevességéről az is sokat elárul, hogy a negyedik negyed derekán egyszerre öt, sapka nélküli játékos volt a vízben. A Partizan több mint egy percen keresztül támadhatott, Szécsi káprázatos volt, négyszer is hárított, s amikor végre az Eger átjutott a túlsó térfélre, Hegedüs Gábor egyből betalált. Nyéki két szerb védővel a nyakán cseppet sem meglepő módon nem tudott gólt szerezni, ám fórt sem harcolt ki. A lefordulás után a bírók bezzeg rögtön kizavarták Kiss Csabát. Jugoszlav Vaszovics nem rontott, az Eger pedig kénytelen volt megelégedni a szinte semmit sem érő döntetlennel. Hiába a remek hangulat, Alekszandar Sostar és a Partizan lehetett elégedettebb az iksszel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik