Csapat és edző: új esély!

A miskolci Városi Sportcsarnok szombaton zsúfolásig megtelt. Az Abaújszántói VSE nyolc csapat részvételével emléktornát rendezett, amelyen a DVTK is szerepelt. Az eredmények ezúttal senkit sem érdekeltek különösebben, a szurkolók inkább szimpátiatüntetést tartottak a távozni készülő szakvezető mellett. „Si-sa Ti-bor! Si-sa Ti-bor!” – dübörgött elemi erővel a rokonszenv megnyilvánulása. Pedig ők akkor még nem is tudták, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka rendkívüli dolog történt.

Este tíz óra után nem sokkal két mikrobusz és néhány személyautó kelt útra, s indult Ludányhalásziba. A küldöttség tagja volt Káli Sándor, Miskolc polgármestere, Wicha József vállalkozó, két-három szponzor, néhány szurkoló és szinte a teljes diósgyőri keret. Még a légiósok is velük tartottak!

És hogy mi zajlott le éjjel fél egy és fél három között? Nos, erről a legilletékesebbet, Dlusztus Imrét kérdeztük, aki szintén a csoporttal tartott.

Azzal kezdeném, hogy Wicha József a borsodi megyeszékhely egyik legjelentősebb vállalkozója, többek között az ingatlanfejlesztésben érdekelt – fogalmazott a klub ügyvezetője. – Noha nem vertük nagydobra, már november vége óta kapcsolatban állunk vele. Szeretnénk, ha a miskolci vállalkozók zászlóvivője lenne, hiszen a diósgyőri labdarúgás legnagyobb hiányossága az, hogy támogatói közül hiányoznak a helyi emberek. Mi Szegedről jöttünk, és az önkormányzattal karöltve igyekszünk életben tartani a klubot. Abnormális dolog, hogy egy miskolci futballvállalkozásnál a költségvetésnek mindössze egy százaléka származik a helyi erőktől.

Világos, hogy ezen kell változtatni, de egyáltalán nem egyszerű a feladat. Milyen kiutat találtak?

Amikor Wicha József értesült Sisa Tibor lemondásáról, azonnal akcióba lépett. Az eredeti terv az volt, hogy a szombati teremtorna előtt az öltözőben Káli Sándorral vázolják a futballistáknak a helyzetet. Aztán mégis azt találtuk ki, hogy üljünk autókba, és menjünk el Sisa Tiborhoz. Gondolom, meglepődhettek a helyiek, amikor az éjszaka kellős közepén rigmusokat szavalva begördült a településre annyi ember. Természetesen Sisa Tibor sem várt bennünket, de pillanatok alatt tudattuk vele, miért kerestük meg. Értésére adtuk: nagyon fontos lenne a diósgyőri labdarúgás számára, ha továbbra is ő irányítaná a szakmai munkát. Meglepődött, aztán közölte, hogy egyszer már kimondott valamit, éppen ezért nagyon nehéz lenne váltania, hiszen szavát tartó ember. Mégis kért egy kis gondolkodási időt, s abban maradtunk, hogy kedden végleges választ kapunk tőle.

Min múlhat a válasz?

Többek között a szurkolók szeretetén. Nagyon sokan jöttek oda hozzám a sportcsarnokban, és mindegyikük mondataiból kiérződött az aggodalom. Rajtuk, rajtunk, az önkormányzaton, a vállalkozókon múlik a folytatás. Most kialakult egy szerencsés helyzet, mindenki ugyanabba az irányba húz, és valamennyien szeretjük, tiszteljük, elismerjük Sisa Tibor munkáját. Innentől a szakvezető felelőssége és gondja is, hogyan dönt. Nagyon szeretnénk megtartani, de elfogyott a pénzünk. Válság van, ami elsősorban az építőipart nyomja agyon. A klubtulajdonos Szeviép építőipari cég rendkívül sok problémával és bajjal szembesül ezekben a hónapokban. De amit vállaltunk, azt teljesítjük, csakhogy partnerekre is szükségünk van.

Tavaly mintha túlvállalták volna magukat, ráadásul néhány játékos fizetése is nagyon elszaladt!

Az első megállapítással egyetértek. Hiába vártunk, nem csatlakoztak hozzánk a támogatók. Most például huszonötmillió forint hiányzik a költségvetésünkből. Nem vagyunk eladósodva, a helyzet korántsem szörnyű, tény viszont, hogy elfogyott a futballisták türelme. Nem látták a kiutat, nem volt előttük jövőkép. Most Káli Sándor és Wicha József tekintélye, színre lépése alapvető változást hozhat. Ami a fizetéseket illeti: ez mindig relatív. Tudnék olyan magyar játékost mondani, aki a mi legdrágább labdarúgóink bérének éppen a dupláját teszi zsebre minden hónapban. Minden fizetés lehet sok, és minden költségből lehet faragni. Valóban, lehet azt mondani, hogy ez vagy az túl sokat kap. Csakhogy amikor őket idehoztuk, és megállapodtunk velük, a szerződésükben rögzítettük az üzletpolitikánk főbb elveit is. Nem afrikai légiósokban gondolkodtunk, hanem értékes, eladható játékosokat kerestünk. Jelenleg Djordje Kamber, Szrdjan Sztanics, Borisz Milicsics képvisel értéket, gondolom, érthető, ha nekik tisztességes fizetést adtunk. Sztanics az oroszországi bérének éppen a nyolcadát keresi.

Mi lehet a konkrét megoldás?

Wicha József létrehoz egy alapítványt, és abba folynak majd be azok a pénzek, amelyeket az általa mozgósított vállalkozók fizetnek a klub életének megkönnyítésére. Az üzletember ismeri a DVTK működését, a szükséges papírokat már korábban a rendelkezésére bocsátottuk. A tehetős miskolci vállalkozó belépése éves szinten kilencvenszázmillió forintot jelenthet.

Végezetül megmondaná, mennyi esélyt lát Sisa Tibor maradására?

Szerintem visszajön hozzánk. Tehetséges, de érzékeny és érzelmes ember, aki ráadásul konok is. Igazi egyéniség, aki sokat ad saját presztízsére, munkájára. Nem hiszem el, hogy ne érintené meg az, ha elmegy hozzá százötven kilométerről egy delegáció, és azt üvölti az éjszakában, hogy „Nem érdekel más, csak a Diósgyőr!”.