Vegyes benyomásokkal

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.01.13. 00:53
Címkék
Kemény Dénes húsz játékost tesztelt a hétfői edzésen – avagy elkezdte (folytatta) munkáját a férfiválogatott kispadján, amelyet remélhetőleg a londoni aranyéremmel koronáz majd meg.

– Volt önben némi drukk?

– Csak reggelig, amikor rájöttem, hogy nem nekem kell izgulnom...

Kemény Dénes kérdésünkre adott válaszából is kiderült, új időszámítás kezdődött. A szövetségi kapitány – új segítője, Bíró Attila, valamint Mátéfalvy Csaba társaságában – a negyedik olimpiai ciklus első edzését vezényelte hétfő délelőtt a margitszigeti Széchy-uszoda sátortetős medencéjében, és bizony, több volt az új arc, mint az ismerős. Nem véletlen: a mester – mint az elmúlt héten a Nemzeti Sportnak elmondta – nem kinevezett kerettel kezdte meg a munkát, hanem egy-egy munkanapra hív össze játékosokat, egyrészt a klubedzők javaslata, másrészt saját kíváncsisága alapján. Az első tréningen az egri különítmény a klub kérésének megfelelően felmentést kapott, hiányoztak a légiósok is – de ott volt négy pekingi győztes, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor és a Varga testvérek, Dániel és Dénes. A meghívottak közül betegsége miatt Czigány Károly hiányzott, gyorsbehívóval a ferencvárosi Marnitz Gergő ugrott be a helyére.

A csillogó szemű ifjak megpróbáltatásai a tornateremben kezdődtek, s bizony a kilók megmozgatása a válogatott edzésén a kiszivárgott hírek szerint könnyebben ment, mint máskor. A medencében is jól bírta a többség a felvezetést, az egymás közötti játék során pedig mindenki bizonyítani akarta a kapitánynak, ott a helye a legjobbak között. Az új ciklus első támadásánál rögvest megszületett az első gól: Varga Dénes centerbejátszásánál Kis Gábor forgatta meg ötméterest érően Varga Dánielt, Hosnyánszky büntetőjével szemben tehetetlen volt a pécsiek kapusa, Gárdonyi András. A túloldalon előnyből Szivós Márton egyenlített – zsenialitása lenyűgöző, az olimpiai csapattal kapcsolatos traumáját, amint az a bajnoki meccseken is tapasztalható, kiheverte, a válogatottban is nagy feladatok várhatnak rá.

Kemény Dénes a délelőtti, majd a délutáni edzést követően is vegyes benyomásokat szerzett – egy hét múlva ismét kísérletezhet, amikor is várhatóan kisebb létszámú, változó összetételű csapattal dolgozik, ráadásul akkor az olaszországi világligameccsre Budapestről induló román válogatott (kapitánya Kovács István) elleni edzőmeccsen is tesztelheti az urakat.

Legfrissebb hírek

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
13 perce

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
48 perce

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
7 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
8 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik