Vége, elfogyott a türelmük!

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2009.01.13. 00:53
Címkék

Mondhatnánk azt is, a korábbihoz hasonló módon folytatódott a felkészülés Diósgyőrben, de mégsem tesszük ezt. Azt ugyanis napok óta tudni lehet, hogy a DVTK labdarúgóinak elegük van a hitegetésből, éppen ezért január 12-én, hétfőn szeretnének végre jogos jussukhoz jutni, vagy legalábbis egyértelmű választ várnak arra, a klub mikor rendezi a velük szemben fennálló tartozást. Nem vitás, a játékosok követelése jogos, és még csak azt sem lehet állítani, hogy ne lennének tekintettel a klub nehéz anyagi helyzetére. A járandóság kifizetésére csak decemberben három határidőt jelöltek meg a vezetők, ám nem teljesítették az ígéreteiket, és a kerettagok pénz nélkül maradtak a felkészülés kezdetén, majd egy héttel később is. Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, nincs könnyű helyzetben az együttest irányító vezetőedző, Sisa Tibor, akinek ilyen körülmények között kellene a lehető legjobban felkészítenie a játékosokat a tavaszi folytatásra...

„Egyetlen rossz szavam sem lehet a labdarúgókra, valamennyien zokszó nélkül teszik a dolgukat – utalt a rá bízott futballisták profi szemléletére a hétfő délelőtti tréninget követően Sisa Tibor. – Edzőként azzal kell törődnöm, hogy a kerettagok a lehető legjobban dolgozzanak, azonban nem vitás, valamennyien elbizonytalanodtak az állandó ígérgetésektől. Nem tudom, mennyi fér még náluk a pohárba, azonban biztos, hogy egy újabb ígéret nem jönne jól...”

A magyar edzői kar rengeteg kritikát kap, azonban nehezen hihető, hogy mondjuk José Mourinhónak vagy valamelyik kevésbé neves kollégájának olyan körülmények között kell dolgoznia, mint a DVTK aktuális edzőjének. Sajnos Diósgyőrben a vezetők képtelenek olyan helyzetet teremteni, amelyben az edzőnek csak a szakmával kell foglalkoznia – így pedig nem lehet egyről a kettőre jutni.

Amúgy a játékosok a délutáni foglalkozás előtt és után is hiába várták a vezetőket, még csak újabb ígéretet sem kaptak. A megbízott csapatkapitány, Tóth Mihály arra a kérdésre, hogy ebben a helyzetben mi lesz a következő lépésük, egyértelmű választ adott: „Elfogyott a türelem, ezt csapattársaim nevében mondhatom.”

Hogy ez mit jelent?

Noha információnk szerint a klub ügyvezetője, Dlusztus Imre kedden ott lesz a diósgyőri öltözőben, a futballisták már nem a magyarázatokra kíváncsiak. Hozzávetőleg tizenöt labdarúgó távozni készül, ha nem lesz utalás, és nem elképzelhetetlen, hogy közülük többen szerdán már nem öltöznek szerelésbe...

Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
9 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
33 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
38 perce

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
1 órája

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
1 órája

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
1 órája

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik