Tauplitz osztrák ura

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2009.01.12. 23:29
Címkék

Gregor Schlierenzauer óriási sáncrekorddal nyert a szombati, tauplitzi sírepülőversenyen, 215.5 méteres ugrását senki sem tudta megközelíteni. A vasárnapi viadalon Walter Hofer versenyigazgató a nyolcas helyett a hatos beülőről indította a mezőnyt, így az újabb rekorddöntés szóba sem jöhetett. A végkimenetelen igazából ez sem változtatott, Schlierenzauer bizonyította, hogy jelen pillanatban ő a sírepülés királya. Az első és a második sorozatban sem talált legyőzőre, egyben nevéhez fűződik a nap két legnagyobb ugrása. „Természetesen elégedett vagyok az eredménnyel, főleg úgy, hogy nem volt minden rendben a derekammal. Remélem, hogy ezt a formát a kisebb sáncokon is hozom” – mondta Schlierenzauer. Második a finn Harri Olli, míg harmadik az összetett világkupában továbbra is vezető Ammann lett. A négysáncversenyen győztes osztrák Wolfgang Loitzl vírusos fertőzéssel küszködött, így mindössze a tizedik pozíciót szereze meg. A hosszú hétvége után végre egy kis pihenéshez jutnak a repülő cirkusz tagjai, a következő világkupaversenyeket pénteken és szombaton rendezik Zakopanéban.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter: Könnyű játszani a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
3 perce

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
44 perce

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
53 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
1 órája

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
1 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik