Sundin visszatért

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2009.01.08. 23:22
Címkék

Mindössze két mérkőzést rendeztek csütörtökre virradóra az NHL-ben, ám egyik sem nélkülözte a pikantériát. A Madison Square Gardenben a New York Rangers sorozatban negyedszer kapott ki hazai jégen a Montreal Canadienstől. Mindig a vendégek kerültek előnybe – az egykori rangerses, Alekszej Kovaljov kezdte a gólgyártást a Cans mezében –, ám két alkalommal a hazaiak még egyenlíteni tudtak. A harmadik harmadban azonban rosszul jöttek ki egy szimpla és egy kettős emberhátrányból is, s a végén még emberelőnyből is gólt kaptak, igaz, akkor már üres volt a kapujuk. A cseh Robert Lang karrierje második mesterhármasával járult a látogatók 6–3-as sikeréhez. A másik találkozón a Vancouver 4–2-re nyert Edmontonban, ám a meccs igazi szenzációjával nem az eredmény szolgált, hanem hogy a vendégeknél kilenc hónapnyi kihagyás után pályára lépett a Torontót tavasszal 13 idény után otthagyó 37 éves center, Mats Sundin. „Úgy éreztem magam, minha az idény legelső meccsén lennék. Bemutatkozásnak nem volt rossz. Fizikailag jobb állapotban vagyok, mint reméltem. Meg kell szereznem a meccsrutint, azt pedig csak úgy lehet, ha játszom” – foglalta össze érzéseit frappánsan az olimpiai és háromszoros világbajnok svéd hokilegenda.

Legfrissebb hírek

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
18 perce

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
32 perce

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
41 perce

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
48 perce

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
1 órája

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
1 órája

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kirakni a kockát, és meglépni a nyerőt!

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik