Sportoló vagy bűnöző?

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2009.01.08. 23:22
Címkék
Sokak felháborodását váltották ki a január elsején életbe lépett új doppingellenes rendelkezések. Az Élsportolók Európai Szövetsége tiltakozik, és az Európa Tanácshoz, valamint az Európai Bizottsághoz fordult segítségért.

Azok közé tartozom, akik úgy vélik, az élsportban sokkal elterjedtebb a dopping annál, mint ahogyan azt hinni szeretnénk. Éppen ezért úgy véltem, senki sem mer szembeszállni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA), a túlzó szabályokkal, amelyekről sokszor úgy tűnik, értelmük csupán a hatalom fitogtatása, rengeteg pénz elköltése, sok-sok ismerős foglalkoztatása, pozícióba ültetése. Aki hangot ad nemtetszésének, nyilván azt kockáztathatja, hogy rászállnak, naponta tesztelik, igyekeznek doppingvétségbe kergetni, s ezzel hiteltelenné tenni. Vagyis csak olyan sportoló emelheti fel a szavát a WADA ellen, akinek egyrészt nincs vaj a füle mögött, így nincs is félnivalója, másrészt azt is kibírja, ha igazságtalanul zaklatják.

Persze a doppingellenes küzdelem éppen a tiszta sportolók érdekét szolgálja, mert őket szorítják a háttérbe a csalók, ám nekik sem mindegy, hogy az igazukért milyen árat fizetnek, a WADA szabályai hogyan teszik tönkre mindennapjaikat.

Házi őrizetben a sztárok

Sokszor volt már szó arról, hogy a legjobbaknak három hónapra előre le kell adniuk, hogy a nap melyik pillanatában hol tartózkodnak, s ha az ellenőrök nem találják őket a megadott helyszínen, doppingvétséget követnek el. Ezt a szigorú eljárást nem minden ország alkalmazta, a WADA szabályzata pedig korábban nem fogalmazta meg pontosan, hogy mit ért a mindenkori elérhetőségen, a részletek kidolgozását az egyes nemzeti szervezetekre bízta. A január elsején életbe lépett WADA-szabályzat viszont kimondja, a legjobbaknak mindennap meg kell adniuk egyórányi időtartamot, amikor egy adott helyen tartózkodnak. Ez lényegesen enyhébb követelmény annál, mint amit Magyarországon eddig alkalmaztak, mégis kitört a botrány. Európa boldogabbik felén ugyanis az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy jogaik vannak. Az Európai Élsportolók Szövetsége úgy fogalmaz, hogy a WADA házi őrizetben tartaná a sportolókat, s 25 ezer profi versenyző – úgy is mint európai állampolgár és úgy is mint munkavállaló – nevében követeli, hogy a WADA változtassa meg egyes szabályait.

Egyrészt kifogásolják a személyes adatok kezelésének módját, másrészt a holléti nyilvántartást. Arra hivatkoznak, hogy az emberi jogokkal nincs összhangban, hogy egy sportolónak meg kell adnia, hol tartózkodik. Ráadásul nemcsak az év egy bizonyos időszakában, hanem 365 napon át folyamatosan. Vagyis nincs szabadság, nincs nyaralás, nincs magánélet. Az különösen irritáló, hogy a sportolónak a doppingellenőröket a nap bármely szakában be kell engednie az otthonába.

A WADA nem hallgat a sportolókra

„Mint mindenki mást, a profi sportolókat is védik az európai foglalkoztatási törvények és az emberi jogokra vonatkozó szabályok – nyilatkozta Yves Kummer, a szervezet holland elnöke. – Nem kétséges, hogy a WADA bizonyos rendelkezései sértik a versenyzők jogait, ezért e kérdésben az Európa Tanácshoz fordultunk.”

A 47 tagországot számláló, strasbourgi székhelyű szervezet főtitkárhelyettese, Maud de Boer-Buquicchio egyetért a tiltakozókkal: úgy vélekedik, elfogadhatatlan, ha érveiket nem veszik figyelembe, amikor veszélybe került az Európában hatvan év alatt kialakított emberi jogi modell. Emine Bozkurt európai parlamenti képviselő ugyancsak a sportolók mellé állt, s az Európai Bizottsághoz fordult az ügyben.

Az Élsportolók Európai Szövetsége azt is nehezményezi, hogy a WADA nem társadalmi párbeszéd nyomán alakítja ki szabályait, nem veszi figyelembe az érintettek észrevételeit, illetve olyan sportolói testületekkel konzultál, amelyeket maga hoz létre, s amelyeknek nincs legitimitásuk, hiszen tagjait nem választották meg képviseletre.

A felkészülési időszakban végzett doppingvizsgálatok szükségességét természetesen senki sem vitatja, de azt igen, hogy ez csak rajtaütésszerű lehet. Különösen akkor, amikor éveken át negatív tesztet produkáló atléták soráról derült ki, hogy ugyanezen időszak alatt végig tiltott teljesítményfokozót használtak. Aki csak kicsit is tájékozott e kérdésben, tudja, hogy a doppingtesztek ma még sem a növekedési hormon, sem az IGF, azaz az inzulinszerű növekedési hormon használatát nem tudják kimutatni, nem beszélve azokról a szerekről, amelyeknek létezéséről még csak nem is tudunk. Sokáig ilyen volt a THG is, amelyet csak azért ismertünk meg, mert az amerikai Trevor Graham egy fiolányit elküldött belőle az illetékeseknek. Megtippelni is nehéz, hogy manapság hány ehhez hasonló szer van forgalomban. Azok, akik ilyen körülmények között a versenyzőket börtönviselt bűnözők időbeosztására kényszerítik, elveszítették realitásérzéküket, s csak remélni lehet, hogy céljuk nem a saját fontosságuk fitogtatása, mások megfélemlítése és a hatalmas üzletben való részvétel.

A tiszta versenyzőket is elűzhetik a pályákról

Érdekes, hogy ha valaki országos rekordot ér el, a csúcs hitelesítéséhez nem kell azonnal doppingtesztre mennie, elég, ha 48 órán belül vizsgálatra jelentkezik – a tiltott szer használata állítólag ennyi idő elteltével is kimutatható. Ha ez igaz, miért van szükség a holléti nyilvántartásra? A mobiltelefonok időszakában miért nem lehet más esetben is időpontot egyeztetni a vizsgálni kívánt sportolókkal? Miért nem elég az, ha a versenyzők megadják, mikor melyik városban tartózkodnak? S ha az ellenőrök mégis meglepetésszerű vizsgálatot akarnak, miért nem ők áldoznak több időt – esetleg több napot – arra, hogy egy edzéshelyszínen bevárják a kiszemelt sportolókat?

Ha a WADA s vele a nemzeti doppingügynökségek nem változtatnak a jelenlegi szabályokon, s következetesen betartják a személyi szabadságot korlátozó előírásokat, könnyen lehet, hogy éppen a tiszta versenyzőket űzik el a pályákról. Azokat, akik amúgy is eleget bosszankodnak csaló ellenfeleik miatt, s ha még a versenyzéssel járó örömöket sem élvezhetik felhőtlenül, végképp elveszti számukra szépségét a sport.

De reménykedjünk, hogy még mielőtt ez bekövetkezik, győz a józan ész, s a jogvédő szervezetek a WADA-t meghátrálásra kényszerítik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik