Gyorsan futott a hóban

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2009.01.08. 00:25
Címkék

Remekül kezdte az évet Kálovics Anikó. A Zalaszám ZAC hosszútávfutója az olaszországi Legnanóban rangos mezeifutó-versenyen diadalmaskodott. A szokatlanul hideg időben, nagy hóban rendezett viadalon magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt. Akárcsak négy évvel ezelőtt ugyanitt, a rajt után most is azonnal az élre állt, s fölényét folyamatosan növelve lett első. Pedig a hideget még szoknia kellett, hiszen csak egy hete érkezett haza a dél-afrikai edzőtáborozásból, amelyet maga fizetett.

„Három hetet töltöttem Potchefstroomban, ahol sikerült felgyorsulnom, s az őszi betegeskedés után összeszedtem magam – mondta Kálovics. – Dél-Afrikában harmincöt fokos meleg volt, s amikor két nappal a hazaérkezésem után a bolzanói szilveszteri versenyen mínusz két fokban futottam, ugyancsak fáztam. Mégis második lettem. Legnanóban sem volt meleg, de egy nappal a viadal előtt még száraz volt az idő. Másnap reggel azonban már szakadt a hó, s az egész verseny alatt esett. Húsz-harminc centiméteres hóban futottunk, de talán ez jobb volt, mintha sáros, csúszós lett volna a pálya.”

A tavalyi év atlétájává választott futó a következő hetekben rendszeresen versenyez, előbb mezeifutó-viadalokon, majd félmaratonikon rajtol. Két hét múlva Sevillában az egyik legerősebb mezein vesz részt, február 20-án pedig a dubai félmaratonin indul.

„Januárban itthon készülök, ami a nagy hidegben kissé nehéz, hiszen gyorsító munkát végezni ebben az időben nem lehet. Szívesen maradtam volna még Dél-Afrikában, de onnan meg versenyezni járni nem tudok. A következő hétvégeken spanyolországi viadalokon indulok, szombatonként elrepülök, vasárnap rajtolok, este az utolsó géppel hazajövök. Februárban valószínűleg ismét DélFranciaországban edzek majd, ott most is kellemes, tizenöt fok körüli idő van.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik