Lékó: remi a végén

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2008.12.29. 15:35
Címkék

Az elisztai szupertorna szombati, utolsó előtti fordulójában a versenyzők nagy része villámgyors remivel szabadult a partijától. Ez alapján nagyjából sejteni lehetett, hogy a játékosok a vasárnapi fináléban sem kockáztatnak majd sokat, vagyis újabb „remiparádé” következik. Így is lett, bár az előző körrel ellentétben a játszmák zömében szerencsére kialakult némi küzdelem. Lékó Péter a sötét bábukat vezethette Vang Jüe ellen. A magyar és a kínai nagymester korábban még sohasem játszott egymás ellen. Még mielőtt a két matador igazán belemelegedett volna a játékba, a parti közepén végrehajtott óriási cseresorozat jelentősen leegyszerűsítette a pozíciót. A 29. lépés után Vang Jüe remit igényelt, a bíró pedig a kialakult állást látván helyt adott az ázsiai kérésének. A tornát az azeri Tejmur Radzsabov nyerte meg holtversenyben az orosz Dmitrij Jakovenkóval és Alekszandr Griscsukkal, Lékó Péter az ötödik helyen végzett szintén megosztva. Világbajnoki döntősünk 2710-es értékszámnak megfelelő teljesítményt nyújtott, vagyis produkciója elmaradt a várakozástól. Ennek megfelelően 2747es értékszáma hattal csökkent. Lékó összesen 80 Grand Prixpontot szerzett, amivel jelentősen elmarad az 363.33-mal élen álló azeri Tejmur Radzsabovtól, de mivel a szegedi klasszisnak ez volt az első versenye a sorozatban, a hátralevő három tornán még bőven lesz lehetősége arra, hogy behozza lemaradását.

Eredmények a 11. oldalon

Legfrissebb hírek

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
47 perce

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
50 perce

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
58 perce

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
1 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
1 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik