Verhetetlen az AZ

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.12.21. 01:37
Címkék

„Miért kellene félnünk? Nem a Barcelonával játszunk!” – replikázott az AZ–Utrecht mérkőzés előtti sajtóbeszélgetésen Wim van Hanegem, a vendégcsapat edzője. Ebből is látszik, hogy hiába az első hely, a legjobb csatársor (34 gól) és a legstabilabb védelem (11 kapott gól), az AZ Alkmaarnak még mindig nem sikerült kellő tekintélyt kivívnia magának. Rendben, hogy az Utrechtnek kell az önbizalom, azért az éllovast, a minden bizonnyal őszi (illetve ha ragaszkodunk a naptárhoz, akkor téli) elsőt illett volna jobban elismerni.

Vagy ha már ekkora volt a meccs előtti hév, akkor a pályán alá kellett volna támasztani. Merthogy az elmaradt. Helyette az AZ nyújtotta tizennégyesre veretlenségi sorozatát (12 győzelem, valamint egy-egy döntetlen a Vitesse és a Heerenveen otthonában), emellett kapusa, Sergio Romero már 489 perce nem kapott gólt.

Most gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az AZ fordul elsőként fél távnál, és Alkmaarban csak azt remélik, ez nagyobb szerencsét hoz, mint a négy évvel ezelőtti, „őszi” arany. Akkor ugyanis a szezon végén az egyest az itt értéktelen ötösre cserélte az együttes.

Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
25 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
27 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
30 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2 órája

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik