A válogatásról januárban dönt

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2008.12.17. 09:06
Címkék

Bár megbízatása csak január elsejétől szól, már a megválasztása utáni napokban munkába állt az új szövetségi kapitány, Storcz Botond. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos a hét végén már a tatai edzőtáborban járt, ahol az ifjúsági válogatottal találkozott.

Múlt héten úgymond belecsöppent a kapitányi szerepbe. Akkor úgy fogalmazott, önt is meglepte a megválasztása. Azóta sikerült felvennie a ritmust?

Igyekszem, igyekszem, bár egyelőre még azt sem tudom, hogy milyen ritmussal jár a kapitányi feladat – mondta Storcz Botond. – Bár a megbízatásom csak január elsejétől él, már most próbálom felvenni a fonalat. Főként azért, mert számos olyan feladat van, amelyet el kell végezni még az év utolsó napjaiban.

Például?

Például most kell fixálni a jövő tavaszi melegvízi edzőtáborokat. A gazdasági válság nálunk is érződik, hiszen a válogatott ezúttal nem utazik a tengerentúlra, Afrikába vagy Ausztráliába. Szűk esztendő köszönt ránk is, és a hajómozgatás miatt kifizetődőbb európai helyszínt választani. Most úgy tűnik, Sevilla lesz a befutó, ahol a pályázati anyagom és az előzetes tervek szerint az egész válogatott együtt edzőtáborozik majd.

Nyilvánvalóan ezzel kapcsolatban az edzők véleményét is ki kell kérnie. Sikerült már egyeztetnie valakivel?

Folyamatosan ezt teszem. Találkoztam már Csipes Ferivel, Kiss Istvánnal, Sári Nándorral és hamarosan megyek Szegedre is. Szóval mondhatom azt is, hogy a napjaimat egyeztetésekkel, megbeszélésekkel töltöm. Nem panaszkodom, mert abban a pillanatban, amikor értesültem róla, hogy én leszek a kapitány, tudtam, hogy felpörögnek az események.

Hogy fogadták önt az edzők?

Természetesen mindenki gratulált a kinevezésemhez, és egy pillanatig sem éreztem, hogy ne kezelnének partnerként a munkában. Úgy érzem, bíznak bennem, de azt is tudom, hogy ezt a bizalmat a munkámmal kell igazolnom.

A válogatási elvek szóba kerültek már?

Érintőlegesen. Szeretném januárban lezárni a válogatással kapcsolatos kérdéseket, és bízom benne, hogy sikerül mindenki számára elfogadható szisztémát kidolgoznom. Természetesen a végső szót a szakmai bizottság és az elnökség mondja ki, hiszen a közvetlen szakmai kérdésekben ők a döntéshozók.

Ha jól tudom, a hét végén már versenyzőkkel is találkozott, hiszen elment az ifjúsági válogatott tatai edzőtáborába. Milyen tapasztalatokat gyűjtött?

Nagyon jól éreztem magam a fiatalokkal. Lelkesek, aranyosak voltak, és egy „tókör” erejéig magam is részt vettem a futóedzésükön, ami, megvallom, jólesett.

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
20 perce

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
43 perce

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
1 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
1 órája

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2 órája
Ezek is érdekelhetik