Fekete szombat volt

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.12.15. 23:33
Címkék
Két meccsen egy pontot szerzett a magyar arany- és ezüstérmes, a Vasas és az Eger az Euroliga D-csoportjában, mindketten meg is nehezítették saját dolgukat. Főleg a sárgakékekre igaz ez, akik nem tudtak győzni Marseille-ben.

Régen rossz, ha egy magyar pó lós hebeg-habog az újságírók előtt a meccs után. Márpedig szombaton így történt a Komjádiban és Marseille-ben is. Nem bántásból mondjuk ezt, hanem mert a fiúk sem tudták megmagyarázni, miért sült el balul a TEVA-VasasPlaket és a ZF-Eger csoportmeccse is.

A magyar bajnok a Partizan Beogradtól kapott ki saját medencéjében 8–7-re, ami nagyon rosszul jött, több okból is. Egyrészt a csoportelsőségre ezzel gyakorlatilag keresztet vethetnek a piros-kékek, másrészt az is nagyon valószínű, hogy a két magyar csapat egyszerre nem juthat tovább. Hiszen amellett, hogy a Partizan bivalyerősnek tűnik, az Eger képtelen volt megszerezni az abszolút kötelező győzelmet a Marseille uszodájában – a végén a 9–9-nek is örülhetett, ugyanis emberelőnyben kezdte meg az utolsó akciót a házigazda. Nem csoda hát, hogy a műtétje után nemrég visszatérő és a Magyar Kupa négyes döntőjében a sárga-kékeket címvédéshez segítő Biros Péter is lesújtó véleménnyel volt az Eger teljesítményéről.

„Olyan meccsen nem nyertünk, amelyen simán győzhettünk volna. Annyi helyzetet hagytunk ki, mint égen a csillag. Még mindig úgy érzem, hogy ezt a francia csapatot oda-vissza meg fogják verni. Rosszul játszottunk, nem sikerült jól befejezni ezt az évet. Bízom benne, hogy hamarosan talpra tudunk állni, mert mélyponton vagyunk, de nem fizikailag, hanem csapatjátékban. Mostanában aki hibázik, az húzza magával a többieket, régen ez nem így volt. Most már nem egy bravúr kell ahhoz, hogy továbbjussunk, hanem több, ám ehhez mentálisan össze kellene szednünk magunkat, és úgy játszanunk, mint a Magyar Kupában” – nyilatkozta több orgánumnak is a csapatkapitány.

Pedig az Eger 10/6-os fórhatékonysága még istenes volt a Vasas 13/1-éhez képest. Magától értetődött, hogy a vízből kiszállva minden érintett a katasztrofális emberelőnyjátékot említette a vereség okaként, amely valóban döntő, de nem kizárólagos oka volt a kudarcnak. Mert ha nem 0–3-mal nyit a csapat, vagy Nagy Viktor kicsit korábban lendül bele, vagy nem csak egy-két, klaszszisra valló mozdulatra korlátozódik a piros-kék alapemberek produkciója, talán nem kapkodnak a többiek sem, és nem lőnek többször is feleslegesen, amikor még ki sem ért a kötélhez a kiállított játékos. Mindezek ellenére a Partizan edzője, Dejan Udovicsics – miután a mieink mélységes szomorúsággal lebaktattak az öltözőbe – készségesen és elismeréssel szólt a Vasasról, de az Egerről is.

„Őszintén hittem benne, hogy nyerhetünk a Komjádiban, mert remek csapatunk van. Kicsit még a Vasasnál is jobb, mert van néhány rutinos játékosunk az eleve erős keretben. A három nullás kezdés után törvényszerű volt a teljesítmény-visszaesés, mert Vasas-szintű együttes ellen képtelenség végig olyan magas színvonalon játszani, ahogy mi kezdtünk. A továbbjutás és a csoportelsőség azonban még nem téma nálunk, most a következő, Eger elleni meccs a legfontosabb számunkra. Senki se higgye azt, hogy könnyű lesz, hiszen magyar gárdával játszunk, márpedig én tisztelem a magyar csapatokat, és másoknak is ezt ajánlom. Messze még a vége” – keltett némi reményt bennünk a mester.

Legfrissebb hírek

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
15 perce

Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni vereségről: Negyed óra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
27 perce

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
37 perce

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
1 órája

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
8 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
8 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik