Poutiainen már győzni is tudott

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2008.12.14. 02:31
Címkék
Szombaton az óriás-műlesiklás volt műsoron az alpesi sí Világkupában. A nők La Molina-i viadalát a finn Tanja Poutiainen nyerte meg, míg a férfiak Val d’Isere-i „vb-tesztjén” a svájci Carlo Janka győzött.

Nyolcadszor nyert a finn Tanja Poutiainen az alpesi sí Világkupa-sorozatban. A technikai specialista északi versenyző a spanyolországi La Molinában (először rendeztek itt Vk-futamot) lebonyolított óriás-műlesiklásban diadalmaskodott, s ennek a győzelemnek köszönhetően átvette a vezetést az összetett Világkupában. A finn síző ebben az idényben már negyedszer ünnepelhetett a dobogón (igaz, most először a tetején), s mint a verseny után elárulta: nagyon vágyott már erre a sikerre.

„Söldenben és Aspenben is közel jártam a győzelemhez, így rendkívüli módon akartam ezt az első helyet” – mondta Poutiainen, aki az első futamban még csak a negyedik helyen állt, a Kathrin Zettel, Manuela Mölgg, Maria Pietilä-Holmner trió mögött. A folytatás azonban a finn lánynak kedvezett, míg az addigi éllovas – az olaszok jelenlegi „óriáskirálynőjével”, Denise Karbonnal egyetemben – kiesett a második felvonásban.

A férfiak Val d’Isere-i vbtesztje (itt rendezik februárban a világbajnokságot) igazán irreális helyzetet hozott, hiszen a pálya rossz minősége miatt azok jártak jól, akik az első futamban gyengébben teljesítettek, s így a második felvonásban az elsők között kezdhették el versenyüket. Így fordulhatott elő, hogy az első részben csak 30. időt elérő francia Gauthier de Tessieres a dobogó alján ünnepelhetett a viadal végén. A sztárok csak szenvedtek ezen a napon, nem találták a „kulcsot” az elhasználódott, ugyanakkor rendkívül technikás pályához (kiesett a pénteki győztes osztrák Benjamin Raich is). Carlo Jankán azonban nem fogott ki ez a terep, s pályafutása során először Vk-győzelmet ünnepelhetett. A csupán 22 esztendős svájci ígéretesen szerepel ebben az idényben, a Lake Louise-i lesiklásban példátlan módon 65-ös rajtszámmal lett második.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
26 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
26 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
42 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik