Az Inter üldözése a tét

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.12.12. 23:07
Címkék
A szeptemberi Milan–Inter (1–0) és a novemberi Inter–Juve (1–0) után nyakunkon az olasz futballősz harmadik nagy rangadója, a Juventus–Milan csata. A tét ráadásul hatalmas: aki nyer, a listavezető Inter nyomában marad, aki veszít, talán végleg leszakad a fekete-kékektől.

Nem lehet azt mondani, hogy az egymást igen sokra tartó két szakvezető, Claudio Ranieri (Juventus) és Carlo Ancelotti (Milan) nyugodtan készülhetne a rangadóra, amely egyébként Andrij Sevcsenko szerint jelentőségében már túlnőtte a Derby d’Italiának nevezett Inter–Juventust, hiszen ezen találkozik egymással az olasz labdarúgás két legeredményesebb csapata.

A Juvénál továbbra is sok a sérült (a teljesség igénye nélkül: Andrade, Buffon, Knezevic, Poulsen, Salihamidzic, Tiago, Trezeguet és Zebina), ám Ranieri ehhez már hozzászokott. Gondot inkább az okozhat neki, hogy eltiltás miatt nem számíthat Nicola Legrottagliéra, a védelem egyik oszlopára, így aztán Chiellini mellett alighanem a svéd Mellberg lesz a másik középső védő, akiről túlzás lenne azt állítani, hogy gyorsan hozzászokott a Serie A ritmusához. „Nem szabad a hiányzókkal foglalkozni, hiszen így is világklasszisok sora lesz a pályán, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy rendkívül látványos mecscset vív egymással a két gárda – jelentette ki Ranieri. – Ronaldinho és Del Piero bármelyik pillanatban képes elvarázsolni a nézőket, és szerencsésnek érzem magam, hogy az első sorból, a kispadról láthatom őket, és még fizetnem sem kell a jegyért.”

A Milannál Seedorf, Nesta és Borriello mellett Rino Gattuso sem léphet pályára: a középpályás egyébként is el van tiltva, ráadásul térdsérülést szenvedett múlt vasárnap, így hónapokra kidőlt a sorból; helyettesítése a sérüléséből visszatérő Massimo Ambrosini feladata lesz. A Juventus ellen 40. alkalommal pályára lépő (!) Paolo Maldini így látja a rangadót: „Az Inter mellett ez a két csapat is bajnokesélyes, így minden idők egyik legizgalmasabb Juve–Milanja következik. Alig várom, hogy ismét farkasszemet nézzek Alex Del Pieróval, akit csodálatos futballistának tartok. Mi Ronaldinho bravúrjaiban bízhatunk és persze abban, hogy sikerül megfelelően pótolni Gattusót: Rino igazi húzóember, meccs közben folyamatosan biztatja, hajtja a többieket, és mostanában nagyszerű formában volt.”

Legfrissebb hírek

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
1 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
30 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
44 perce

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
47 perce

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

F1, Belga Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott az AC Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
1 órája

Hatalmas baleset a superbike-versenyen, hét motoros is bukott a Balaton Parkban

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik