Storcz a befutó

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2008.12.11. 01:48
Címkék
Szerdán döntött a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége, és Storcz Botondot jelölte ki új felnőtt szövetségi kapitánynak. Háromszoros olimpiai bajnokunk szoros versenyben győzte le korábbi edzőjét, Bakó Zoltánt.

Hogy mennyire kiélezett csata folyt a felnőtt szövetségi kapitányi posztért, s mennyire megosztották az elnökséget a pályázatok, arra bizonyíték, hogy a sajtó képviselőivel csak az utolsó pillanatban tudatták: eredményes lett a választás, döntés született. Felszállt tehát a fehér füst, s a Magyar Kajak-kenu Szövetség székházában megtartott sajtótájékoztatón új szövetségi kapitányként a háromszoros olimpiai bajnok kajakost, Storcz Botondot mutatták be.

Őt egy másik jelölttel, korábbi edzőjével, Bakó Zoltánnal együtt szerdán délelőtt hallgatta meg az elnökség. Baráth Etele, a szövetség elnöke elmondta, a pályázati anyag alapján mindkét jelentkezőt alkalmasnak találták a posztra, s az elnökség titkos szavazással döntött a kapitány személyéről. A szavazás nagyon kiélezett csatát hozott, mint Baráth Etele fogalmazott, annyira szoros volt, mint egy kétszáz méteres kajakdöntő.

Storcz Botonddal végül egy plusz három éves szerződést köt az MKKSZ.

És hogy mit érez a tavaly szeptemberben kétéves kihagyás után visszatérő, a pekingi olimpiai indulásról azonban lemaradó Storcz?

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy engem választottak kapitánynak – mondta a háromszoros olimpiai bajnok. – Alapvetően pesszimista voltam, bevallom őszintén, nem is számítottam rá. Nagy elánnal vágok neki a feladatnak, már beszéltem Angyal Zoltánnal is, akivel rövidesen leülünk egyeztetni, a következő utam pedig az edzőkhöz vezet, akikkel a lehető legrövidebb időn belül felveszem a kapcsolatot.”

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
18 perce

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
42 perce

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
1 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
1 órája

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2 órája
Ezek is érdekelhetik