Kivonul a Honda

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.12.06. 23:27
Címkék

Péntek reggel Tokióban Takeo Fukui meglepő bejelentést tett a Honda sietve összehívott sajtótájékoztatóján. A japán autókonszern elnöke közölte, a gazdasági világválság hatására a cég – amely egy évvel ezelőtt még két csapatot is működtetett – megszünteti Formula-1-es szerepvállalását. Egyelőre az a cél, hogy megpróbálják eladni a Honda-versenyistállót és motorgyárat.

A hírek szerint Ross Brawn csapatvezetőnek és Nick Fry igazgatónak három hónapja van arra, hogy vevőt találjon az istállóra, a Honda ugyanis már csak márciusig finanszírozza a működést. Fry elárulta, három érdeklődő is van a csapatra, de megnevezni nem kívánta őket. Ami az egyetlen szerződéses pilótát, a brit Jenson Buttont illeti (a brazil Rubens Barrichello jövője egyelőre bizonytalan), elsőre nagyon elkeseredett, de azért bizakodik.

„Engem is óriási meglepetésként ért a döntés. Az első néhány órában magam alatt voltam, de aztán arra gondoltam, nincs értelme keseregni. Hinnünk kell magunkban, és egységesnek maradnunk, mert másképp senkinek sem kell a csapat” – vélekedett a brit versenyző.

Max Mosley, a Nemzetközi Autósport-szövetség elnöke máris megkongatta a vészharangot: szerinte az istállókat a jelenlegi költségek tíz-húsz százalékából, évi 30-40 millió fontból (9 millárd forint) kellene fenntartani, különben még több csapat húzhatja le a rolót.

„Radikális változásokra van szükség” – dörögte a sportvezető, akinek azonban az istállókon is keresztül kell vernie a javaslatokat, márpedig kérdés, hogy a nagycsapatok miként fogadják Mosley felvetését.

Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
23 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
25 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
29 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
58 perce

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2 órája

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik