Diego Forlán tartja csúcsformáját

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.12.06. 23:27
Címkék

Valencia, Sevilla, Barcelona, Real Madrid, Villarreal.

Ha nem is sorrendben, de ezzel az öt együttessel kezdődik a Primera División tabellája, amit azért érdemes hangsúlyozni, mert a kiscsapatnak számító Getafe a legutóbbi öt bajnokiján – sorrendben – ezzel az öt nagyágyúval találkozott. A Valencia és a Sevilla simán megverte, ám miután Barcelonában döntetlent játszott, a Real Madridot már le is győzte a gárda, hogy aztán a Villarreal ellen ismét villantson. Villantott, de csak az első félidőben, minthogy az első 45 percben szerzett háromgólos előny a végére teljesen elolvadt (3–3).

Közben éledezik az Atlético Madrid, amely véget vetett több mint két hónapja tartó idegenbeli bajnoki nyeretlenségének – nem is akárhogyan. Sergio Agüero két gólt szerzett, amiként Diego Forlán is – gyakorlatilag ők ketten verték tönkre a Sporting Gijónt. Halkan jegyezzük meg, Forlán hétszer volt eredményes legutóbbi négy bajnokiján, és egymás után másodszor duplázott.

Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
25 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
27 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
30 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2 órája

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik