Ritkán vannak csodák

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.12.03. 00:06
Címkék
Ahogy az idényben korábban, ezúttal is 5–1-re kapott ki az Alba Volán a Klagenfurt pályáján. A meccs egy ideig a vasárnap estit idézte, csak aztán elmaradt a magyar feltámadás. Pénteken a közvetlen rivális Innsbruck jön.

A kedd rosszabbul kezdődött, mint a vasárnap. Az előző hét utolsó napján majd hét perc alatt jutott el kétgólos előnyig a Klagenfurt, tegnap elég volt alig kettő is, ami előrevetítette, hogy az otthon eddig egyetlen vereséget szenvedő Klagenfurt söpri be a két pontot, nem az Alba Volán. Így is lett.

Pedig még a Ted Sator, Énekes Lajos edződuót is olyannyira elragadtatta, hogy a néhány napja beugró ifi, Becze Zoltán kivédte a bajnokság leggólerősebb csapata támadóinak a szemét is, hogy a visszavágóra is őt küldték a kapu elé, hátha a látványtól elbizonytalanodnak az egyébként biztos kezű ellenfelek. Merthogy a KAC uralja az egyéni pontlista elejét, igaz ugyan, hogy legjobbjuk, Jeffrey Tory csak a hatodik, de ő bekk, ráadásul a tizediktől a 14. helyig csakis a Klagenfurt első és második sorának tagjai találhatók. Arról nem is beszélve, hogy a csapat lenyűgöző gólkülönbsége révén a +/– táblázat is vörösben úszik, az első tizenegyben négyen vannak.

Ennek tükrében nem meglepő, hogy Palkovics Krisztián szépítése után újra hamar kétgólos lett a fór: ugyanúgy haladt az este, mint vasárnap, ezúttal is jött a magyar kapuscsere, most Becze ment le, és Hetényi Zoltán jött be. A különbséget pedig megszilárdította a bírók által a mieinknek zsinórban kiutalt négy kiállítás. Később sem lett kevesebb a büntetés, de legalább kicsit egyenlőbben osztogatták őket, más kérdés, hogy a Volán emberelőnyös játéka megint nem működött. Mi több, amikor Christoph Harand kettő plusz tíz percre leült a büntetőpadra a harmadik etap elején, még a drusza, Christoph Brandner előtt adódott gólhelyzet, amit ugyan nem használt ki, de számunkra bosszantó volt. Utána meg Kovács Csaba mehetett a ketrecbe, a KAC pedig ebből az emberelőnyből beverte a negyediket is – később még egyet –, tudatosítva mindenkiben, hogy Karintia fővárosában maradnak a pontok.

Nem örülünk neki, de a fehérváriaknak inkább az Innsbruck-erősségű csapatok ellen kell begyűjteniük a legjobb nyolcba kerüléshez szükséges pontokat, márpedig pénteken a TWK jön Magyarországra.

Legfrissebb hírek

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
15 perce

Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni vereségről: Negyed óra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
27 perce

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
37 perce

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
1 órája

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
8 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
8 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik