Hálaadás McNabb módra

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.28. 23:34
Címkék

Donovan McNabb vasárnap nagyon felbosszantotta magát, no és edzőjét, Andy Reidet. Az ötszörös Pro Bowler irányító háromszor adta el a labdát Baltimoreban, és nem elég, hogy csapata, a Philadelphia Eagles hatalmas vereséget szenvedett (36–7), pályafutása során először a nagyszünetben lecserélték az NFL egyik szimbolikus figuráját.

Ezután, a hálaadás napján a bosszús McNabb élete egyik csúcsmeccsét játszotta az Arizona Cardinals ellen, és úgy vezette 48–20-as győzelemre a Sasokat, hogy 39 passzából 27 szállt csapattárs kezébe, összesen 260 yardig és – ami ennél sokkal lényegesebb – 4 touchdownpasszig jutott.

„Ez vagyok én. Tudtam, hogy ki fogok jönni a gödörből, és még egyszer nem eshet meg velem az a csúfság, ami vasárnap Baltimore-ban” – „tömjénezte magát” McNabb.

Az irányító fő „tettestársa”, mint már annyiszor, a bokaés térdsérülését a pályán feledő Brian Westbrook volt, aki két touchdownt futott, és kettőt elkapott. Legutóbb egy meccsen a Philly zöld mezében Irving Fryar masírozott át négyszer is a gólvonalon labdával a kezében – még 1996-ban.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
1 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
27 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
29 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
33 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik