Szakmai előrelépés vagy rengeteg pénz

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2008.11.27. 02:10
Címkék
Mario Bozsics az Újpest egyik legpiacképesebb játékosa. A boszniai szerb középpályás nincs könnyű helyzetben, hiszen egyrészt szeretne bajnok lenni a lila-fehérekkel, másrészt pedig vonzó ajánlatai vannak külföldről.

Mario Bozsics szeret Újpesten futballozni, de lehet, hogy már csak két Ligakupa-mérkőzésen lép pályára, mert a téli átigazolási időszakban klubot vált. A válogatott középpályás számára igen nagy motivációt jelent, hogy még bajnok is lehet a Megyeri úti klubbal, ugyanakkor nem tagadja, csábító ajánlatokat kapott Bulgáriából és DélKoreából is.

„Korábbi székesfehérvári csapattársaim közül említették néhányan, hogy nem rossz Újpesten futballozni – mondta a futballista. – Szerencsére ebben a bajnokságban az eredményeink is igen jók, tehát nyugodtan kijelenthetem, most minden ideális Újpesten.”

A futballista korábban három és fél évig Fehérváron szerepelt. Abban az időszakban sikeres volt a piros-kék klub, de a bajnoki címet nem sikerült megszereznie.

„Nyertem én már Magyar Kupát és Ligakupát is a csapattal, de a legfontosabb aranyérem még nincs meg – folytatta Mario

Bozsics. – A bajnoki győzelem a célom, és persze olyan teljesítményt szeretnék nyújtani, hogy felkeltsem a menedzserek érdeklődését. Egy éve kerültem Újpestre, de már akkor is szívesen szerződtem volna külföldre. Nem sikerült, újpestiként talán több lehetőségem lesz rá.”

Mario Bozsics számára ugródeszka lehet a lila-fehér együttes, de kérdés, mi a fontosabb: a bajnoki cím vagy az anyagilag kecsegtetőbb külföldi szerződés…

„Olyan választás nincs, hogy előbb megnyerjük a bajnokságot, majd utána külföldön folytatom? – kérdezett vissza nevetve. – Csak akkor megyek el, ha az Újpesttel együtt jól járunk az átigazolásommal. Azzal tisztában vagyok, ha első leszek a csapattal, jobb ajánlatot kaphatok, bár a mostaniak sem rosszak.”

A játékosnak egyelőre két konkrét lehetősége van: egy bolgár és egy dél-koreai klub is szívesen látná. Mindkét esetben más lehet a motiváció.

„A bolgár lehetőségben az a vonzó, hogy valóban jó csapatról van szó, de nem a Levszkiről vagy a CSZKA-ról – folytatta a játékos. – Érdekes kihívás lenne ott futballozni. Dél-Korea persze teljesen más, és nem is tagadom, hogy leginkább a pénzen van a hangsúly. Ott sokkal többet keres egy labdarúgó, mint a mi régiónkban. Egy barátom játszik Dél-Koreában, tőle tudom, hogy igen jók a körülmények, és kiemelkedőek a lehetőségek. Huszonöt éves vagyok, lassan azzal is foglalkoznom kell, hogy mihez kezdek majd, ha befejezem a játékot. Jó szerződéssel megalapoznám a futball utáni életemet, és erre is figyelnem kell.”

A kérdés, mit szólnak ehhez Újpesten. Mario Bozsics természetesen tájékoztatta a klub vezetőit a lehetőségeiről. A lilafehéreknél általában az az álláspont, hogy ha valakiért megfelelő összeget fizetnek, akkor vihetik.

„Sallói István sportigazgató és Joe Böröcz ügyvezető megértő, de azért nem teljesen boldogok – mondja a középpályás. – Még két és fél évig élő szerződésem van Újpesten, és csak akkor mehetek, ha fizet értem valaki. Nem ragaszkodom a távozáshoz, de ha mindenkinek megfelel az ajánlat, akkor menni kell. Eddig a pályán segítettem a csapatnak, ha úgy alakul, most az eladásomból befolyó pénzzel támogatom majd a klubot. Talán ez sem kevés.”

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: megkezdődik a harc a budapesti négyes döntőért – minden párharcban magyar érdekeltséggel!

Kézilabda
25 perce

Videó: az olimpiai bajnok sprinter nagyon elverte a mezőnyt egy szülőknek rendezett futóversenyen

Atlétika
27 perce

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
1 órája

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
1 órája

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
1 órája

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
1 órája

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
1 órája

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik