Jobb volt a Vasas

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.11.23. 23:40
Címkék
Nagy küzdelemben, magabiztosan diadalmaskodott a Vasas Egerben (9–7), az Euroliga főtáblájának első fordulójában.

„Júdás Gabi.” Ezt zengte az egri B-közép már a Honvéd elleni bajnokit követően is, amikor meglátta a parton nézőként üldögélő Kis Gábort, aki korábban négy éven keresztül erősítette a hevesi csapatot. A kipécézett játékos úgy érezte, nem szolgált rá az áruló titulusra a drukkerektől, akik vélhetően nehezen tudták feldolgozni, hogy egyik kedvencük a nem igazán kedvelt (és akkor még enyhén fogalmaztunk) nagy rivális Vasashoz igazolt.

Kis Gábort ezúttal sem vastapssal fogadták, sőt egy „Júdás Kicsi” felirat várta, amelyre még egy nemzetközi egyezményes jelet is felpingáltak a szurkolók. Kis Gábor mosolyogva konstatálta a neki címzetteket, miközben a bemutatásnál majd’ minden volt csapattárssal megveregették egymás vállát, mindenkinek volt egy jó szava a centerhez. Ezek után talán nem is meglepő, hogy mindössze húsz másodperc telt el a találkozóból (a kék hetes, Kovács Róbert gyorsabb volt, mint a fehér hetes, Hegedüs Gábor), amikor a helyi szpíker által csak tékozló fiúként bemutatott Kis betalált Decker Ádám mellől, majd a következő találatnál ő harcolta ki az emberelőnyt. Átellenben Nagy Viktor kisebb-nagyobb nyújtózkodások árán hatástalanította az egri próbálkozásokat, folyamatosan hergelve magát, ami nem sok jót ígért a hazaiaknak.

A második nyolc perc elején Vörös Viktor kezdett Szécsi Zoltán kapuja előtt hullámfürdő üzemeltetésébe, s addig csapkodott, amíg kapott egy fórt, amelyet Hosnyánszky Norbert értékesített. Ekkor már nem Kis Gábort szidták az ultrák, hanem ébresztőt kiabáltak. Úgy tűnik, ez hatott, mivel támadásban is kezdett magára találni az Eger, a térfélcsere után azonban létszámfölényben Kállay Márk is betalált, újra visszaállítva a háromgólos vendégelőnyt. Küzdött, akart, hajtott a hazai együttes, viszont túl sokat hibázott ahhoz, hogy a második félidőben akár egy gólra felzárkózzon.

Ezen az estén egyértelműen jobb volt a Vasas, amely nagyon fontos győzelmet aratott. Az egriek és a semlegesek egyetlen vigasza az lehet, hogy nem született a Partizan Beogradnak jó döntetlen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik