Zsivoczky: újra műtét

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2008.11.19. 01:15
Címkék

Nem volt más megoldás, ismét megműtötték Zsivoczky Attila Achilles-inát. A világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki második tízpróbázó kálváriája remélhetőleg ezzel véget ér. Az utóbbi két évben műtétek során esett át, bal lábát már negyedik alkalommal operálták. „Az előzmények ellenére optimista vagyok – válaszolta érdeklődésünkre Zsivoczky –, remélem ezúttal tényleg rendbe jön a lábam. Egy nappal az operáció után úgy érzem, most valóban érdemes volt kés alá feküdnöm.” A debreceni versenyző a két évvel ezelőtti göteborgi kontinensviadalon ezüstérmet szerzett, ezt követően azonban műtéttől műtétig edzett – már amennyire sérülése engedte. Pekingben az olimpián az első szám után kénytelen volt feladni a küzdelmet. Az ősszel ismét tréningezni kezdett, ám hamar kiderült, hogy Achilles-ina nem bírja a terhelést. „Nem láttam értelmét annak, hogy csak készülgessek. Meg akarom adni magamnak az esélyt egy újabb kiemelkedő teljesítményre, de hogy erre mikor kerülhet sor, az a lábamtól függ. Egyelőre nem tervezek, várom, hogy egészséges legyek.”

Legfrissebb hírek

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
18 perce

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
51 perce

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
57 perce

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
1 órája

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik