Korábban elkezdik

R. B. B./SZ. A.R. B. B./SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.11.19. 01:15
Címkék

Hivatalosan ugyan csak a hét végén kezdődik az Euroliga csoportköre, de két meccset már szerdán lejátszanak, a LEN-kupa nyolcaddöntőjéből pedig egyet. A három meccsből kettőn magyar is játszik: Gór-Nagy Miklós csapata, a Budvanszka Rivijera a Mladost Zagreb ellen kezd az EL-ben, Varga I Zsolt klubja, a Posillipo Napoli meg otthon vív a Primorje Rijeka ellen.

A délszláv rangadónak volt már egy felvonása ősszel, az Adria-liga kezdetén a Budvanszka járt a Mladost uszodájában, de sok öröme nem volt benne…

„Gyatra játékkal nyolc négyre kikaptunk, mindenki kevesebbet nyújtott, mint kellett volna, a második félidőben például nem lőttünk gólt – mondta Gór-Nagy. – Támadásban muszáj javulnunk, főleg, mert a Mladost szoros emberfogással játszik. A Zagreb a hét végén a Juggal játszott, győzött, ezért fáradtabb és talán a kelleténél nyugodtabb lesz . A csoport kiegyensúlyozottnak tűnik, a Mladost a legerősebb, ezért nem fogunk simán továbbjutni, de nehezen azért igen. Kapusunk, Denisz Sefik a hét végén már be volt írva a jegyzőkönyvbe, de így sem hiszem, hogy védene a Mladost ellen.”

Vargáéknak talán könnyebb feladatuk lesz a LEN-kupában, főleg a hazai pálya miatt.

„Azért a Rijeka ellen, remélem, még továbbjutunk, annyira nem jók – mondta Varga I. – Szerencsés sorsolással akár a döntő is elérhető, de még egy-két forduló biztosan. Mostanra már kezdem megismerni a csapatot, második centerként kevesebbet játszom, mint korábban, de jólesik, hogy nem élő halottként mászom ki a vízből a meccsek végén.”

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
2 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
3 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik