Olyan, mint a háború

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 00:25
Címkék
Fej fej mellett halad az NB II Keleti csoportjában a Ferencváros és a Bőcs, utóbbi szombaton ismét az élre állhat, ha Békéscsabán begyűjti a három pontot. Az élvonalbeli tagságot érő első helyért harcoló két együttes pozíciója azonban olyan hektikusan változik, akár a tőzsdei árfolyamok a pénzpiacon: lehet, vasárnap már újra a Makó ellen pályára lépő zöld-fehérek hátát nézi a mezőny… Ki bírja tovább a versenyfutást?

„Ahogy a háborúhoz, a futballhoz is három dolog kell; gondolom, tudják, mire célzok…” – vette elejét Tóth László, a bőcsiek vezetőedzője a találgatásnak, hogy a Keleti csoport első helyéért folytatott versenyfutást saját csapata vagy a Ferencváros bírja-e tovább szuflával. A pénzben ugyanis nem dúskálnak Bőcsön. De a szakember nem érez ellenszenvet a tehetősebb fővárosi csapat iránt, sőt elismerte: „Köszönettel tartozunk neki, amiért a hátán felkapaszkodva lett ismert a csapatunk. Csakhogy amíg a zöld-fehérek már a téli erősítéseken gondolkoznak, nálunk az okoz fejtörést, kiket adjunk el a keretből, hogy legalább a jelenlegi szintet tartsuk.”

Ami a soron következő erőpróbát illeti, a hétközi, Nyíregyháza elleni 2–0-s Ligakupa-győzelem miatt a bőcsiek kellő jókedvvel készülnek a Békéscsaba ellen, ám derűjüket beárnyékolja: hazai pályán hibátlan csapatuknak idegenben nem megy (annyira).

„Azt, hogy tíz pontot elszórtunk, nem foghatjuk pusztán a balszerencsére – érvelt Tóth László. – Szolnokon és Vecsésen is egyegy játékvezetői ítélet miatt maradtunk nyeretlenek, Debrecenben pedig én hibáztam. Annyira akartam a győzelmet, hogy mindent, még a cseréimet is ennek rendeltem alá. A sors iróniája: mi kihagytuk a meccs helyzetét, a hazaiak viszont értékesítették.”

Igazságtalan lenne, ha ezért pálcát törnénk a csapat támadójátéka felett, hiszen a csoportjában mégiscsak a Bőcs szerezte a második legtöbb gólt (34) a Ferencváros után. Szerdán kiderült: George Menougong háttal is veszélyes (a Ligakupa-mecscsen a Szpari kapusa, Illyés Dániel zavarában eltalálta a labdával, amely így a hálóba pattant), az ötgólos Bardi Gábor azonban mintha hullámvölgybe került volna.

„Egy-másfél hónapig sérült volt, időbe telik, mire utoléri magát – mondta róla edzője. – Lassan úgy érzem, már csak én vagyok a támadóval türelmes, a nézők sajnos kevésbé…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik