Bizonyíthattak a fiatalok

Szabó Péter ÁdámSzabó Péter Ádám
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 23:58
Címkék

A kalandos, félnapos utazás ellenére a magyar lányok frissen, kipihenten érkeztek meg a gyárépületre emlékeztető csarnokba. A Népligetben látottakhoz hasonlóan ezúttal sem okozott nehézséget az „örökös” portugál bajnok legyőzése. Már az első félidőben tetemes előnyt szereztek a zöld mezesek. Bár néha egy-egy portugál gól után felsikítottak a lelátót megtöltő serdülőjátékosok, a második félidőben a Fradi kezdőcsapatának nagy része már a padról figyelte a társakat. A fiatalok nemzetközi meccsen szerezhettek rutint, s ezt a 16 között is megtehetik, hiszen – három éven belül másodszor – kettős győzelemmel jutott tovább a zöld-fehér csapat a portugálokon és várja a keddi sorsolást.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Mbappé kihagyja a Pachuca elleni vasárnapi mérkőzést is

Klub-vb
17 perce

Bondár megnyerte az első selejtezőjét Eastbourne-ben

Tenisz
31 perce

Tovább tart Zverev Medvegyev-átka

Kosárlabda
41 perce

Kosárlabda: sosem az eredményeket hajszolják a Csata DSE-ben

Utánpótlássport
57 perce

A franciák kiütötték Svájcot – női kosár Eb-n nem volt nagyobb különbségű győzelem ebben az évszázadban

Kosárlabda
57 perce

Fábián Sára és Péni István is remekelt a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
1 órája

A futballpálya az én vidámparkom – Estevao

Klub-vb
1 órája

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik