Már az edzésük is A-csoportos

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.05. 00:46
Címkék
Sajtótájékoztatóba torkolló tréninget tartott kedd délelőtt a magyar válogatott, amely a hétvégén először lép jégre itthon a feljutás óta. A Papp László Budapest Sportarénában olimpiai előselejtező lesz a hétvégén, amelynek megnyerése után jövőre Rigában már a 2010-es olimpiai részvételért csatázhatna a csapat. Erre is készül.

A tájékoztatóra kijelölt hely aztán csurig megtelik, sohasem volt még ennyi ember ilyen rendezvényen. Onnan is jönnek, ahol eddig azt sem tudták, hogy művelik ezt a sportágat kis hazánkban, ahol meg tudták, onnan többször annyian érkeztek.

„A feljutás után sokan mondták nekem, mit mondták, követelték, hogy ezt a csapatot láthassák saját jégen – vágott a közepébe Studniczky Ferenc, az MJSZ elnöke. – Felfokozott az érdeklődés a válogatott iránt, így remélhetőleg telt ház, de legalább öt-hatezer ember kinn lesz a Sportarénában naponta. Történelmi szezon kezdődött, soha ennyi és ilyen magas színvonalú versenyen még nem indultunk, mint most, és én már nyilatkoztam róla, hogy szeretnék majd felvonulni Vancouverben csapatvezetőként.”

Végső soron e körül forog a hétvége, ha a csapat megnyeri az előselejtező-csoportot, jövőre Rigában vívhat még egyet, és ha ott is győz, mehet az olimpiára 2010-ben.

„Talán még sosem volt olyan jó esélyünk erre, mint most – ezt már Kangyal Balázs, az edzésről szintén korai eltávot kapó csapatkapitány mondja, még vizes hajjal. – Az olimpia a legfontosabb esemény, amelyről egy sportoló álmodhat, de ahhoz, hogy a szereplésre valódi esélyünk legyen, előbb a most következő három meccset kell sikerrel vennünk, ezért én nem is szeretnék másról beszélni. Minél több munkára és nagyobb összetartásra van szükségünk.”

Ezzel nem lesz gond, már látszik. Amíg ugyanis az edző és a „cséká” fönt nyilatkozik, a csapat nagyja még lent lövöldöz a jégen úgy, hogy vagy tízen állnak félkörben a kapus előtt, akit folyvást soroznak a koronggal. Akik pedig már nem, azok csoportosan toppannak be a sajtótájékoztató kétharmadánál, hogy véget is vessenek a hivatalos résznek, mert kezdődnek a privát beszélgetések. Amire az egyenesen Ferihegyről érkező Vas János licitálna rá, de őt is beszippantja az össznépi terefere. Zárásképpen a szövetség minden jelenlévő kezébe egy „Team Hungary” feliratú pakkot ad, s ettől mindjárt libabőrös lesz az ember, arra gondolva, hogy péntektől vasárnapig ezrek előtt játszik majd a BS-ben a válogatott. Az A-csoportos válogatott!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik