A kupadöntőn térne vissza

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.11.05. 00:46
Címkék
Az ötkarikás játékok előtt találtak cisztát Biros Péter szíve mellett, amely szerencsére nem veszélyeztette szereplését, így az immár háromszoros olimpiai bajnok pólós ott lehetett a pekingi aranycsapatban is. Az orvosok két hónappal ezelőtt távolították el a cisztát, és a klasszispólós végre elkezdhette az edzéseket.

Hogy érezte magát, mi lyen volt a visszatérés?Hogy érezte magát, mi lyen volt a visszatérés?

Kicsit nehézkesen ment – válaszolta Biros Péter. – A két hónapos kihagyás meglátszik rajtam, de úgy érzem, könnyen bele fogok lendülni.

Milyen jellegű gyakorlatokat végezhet?

Mindent csináltam, amit a többiek: úsztam, lábtempóztam, konditeremben voltam, csak nem olyan intenzitással meg nem akkora erőkifejtéssel, mint korábban, inkább puhatolózó jellegű edzésnek nevezném. Kíváncsi voltam, mennyit bírok el. Nem a ciszta helye fájhat, hanem inkább a hegek. Normális körülmények között nem fájnak, de a vízben nyúlik rendesen a bőröm, egyelőre húzódik a hegek helye – igaz, most még figyeltem rá. A további munka szempontjából igen fontos, hogy kiderüljön, milyen mozdulatoknál fájhat.

A kihagyás alatt mennyit mozgott?

Igazából nem sportoltam semmit, a nyaralás során úsztam két hosszt, de az sem esett jól. Nem vagyok még olyan erőben, mint amikor hazaérkeztünk az olimpiáról, de szerintem egy-másfél hónap alatt össze tudom szedni magam annyira, hogy értékelhető produkciót nyújtsak, igazán jól viszont majd január elejére leszek.

Sokakat foglalkoztat, hogy mikor láthatjuk újra mérkőzésen.

Jó lenne, ha a Magyar Kupa november végi négyes döntőjére olyan szintre jutnék, hogy játszani is tudjak. De ez függ még az erőnléti állapotomtól, és hogy mennyire leszek érzékeny.

Mikor kell kontrollra mennie?

Elvileg november végén, de minden bizonnyal a hónap közepén fogok. Miután a kanadai légiósunk, Aaron Feltham megsérült, Gerendás György szólt, jó lenne hamarabb megnézetni, hogy biztosak legyünk benne, megfelelő egészségi állapotban vagyok-e.

Milyennek látta az Eger játékát?

Felemás volt. A Honvéd ellen nagyon jól játszottunk, de előfordult fejetlenség, meg nem értés. Jó néhány ilyen szituáció adódott az Euroliga-meccseken, igaz, ott csak a továbbjutás volt a célünk, igazán jól játszani pedig ráérünk még.

Rendre ott volt a lelátón, és nézte a társait. Nagyon hiányzott a vízilabda?

Rossz volt a lelátón ülni, de tudtam, mi az, ami tehetetlenségre ítélt. Semmi értelme sem lett volna játszani, egy ifijátékos is jobb lett volna, mint én.

A napokban újabb elismerés érte: a szövetség elnöke, Martin György fair play díjra terjesztette fel, miután titokban tartotta az olimpia előtt, hogy cisztát találtak a szervezetében.

Nagyon örülök neki, büszke leszek rá, ha megkapom a díjat, de akkor és most is úgy láttam, látom, hogy nem lett volna értelme felfújni a dolgot – ha így történik, nagyon sokan ezzel foglalkoztak volna, ha rosszul sikerül az olimpia, ezzel lehetett volna takarózni. A feladatokat meg kellett oldani, azokra kellett koncentrálni, nem az én problémáimra. Nem tartozott senkire, jó volt így.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik