Nehezebb a vártnál

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.11.03. 01:32
Címkék
A párharc esélyeseként kezdte a magyarországi mérkőzést a Dunaferr, de a végén épphogy elkerülte a hazai vereséget.

BL-selejtező csoportjában né hány hete második helyen végzett a Dunaferr, így az EHF-kupában folytathatta nemzetközi szereplését. A Ferencváros szerdai 34–31-es legyőzése után jó hangulatban várhatták újabb zöld-fehér ellenfelüket, a német VfL Oldenburgot Temes Bernadették. A vendégek szerdán árgus szemmel figyelték az internetes közvetítést, és sokat hasznosítottak a látottakból. Más kérdés, hogy az újvárosiak ezúttal elmaradtak akkori teljesítményüktől. Félelmetes hangulat sem segítette a hazai csapatot, meglepően kevesen foglaltak helyet a lelátón. Az Oldenburg kezdett jobban, ám nem késett sokat a Dunaferr sem. Néhány perc kellett csak, és máris hazai előnyt jegyezhettünk föl (4–3). Laluska Eszter volt csapata motorja, mellette Vincze Melinda igyekezett összefogni a csapat játékát, akciógóljai, büntetői is sokat értek. A vendégek orosz kapusa, a remek adottságú Tatjana Szurkova időnként mintha betanulta volna a hazai akciók befejezését. A félidő hajráját háromgólos előnnyel kezdte a Dunaferr (14–11), de ebből alig maradt a szünetre. Az ellenfélnél különösen Angie Geschke villogott.

A hazaiak kezdték jobban a második félidőt (19–16), ám nem sikerült tovább növelniük előnyüket. Egy kis higgadtság, néhány rutinos megoldás nagyon hiányzott ebben az időszakban. Középkezdésből többször is lerohantak, és góllal fejezték be akcióikat a rendkívül lelkes vendégek, akik szélről is igen eredményesek voltak. A félidő közepén átvette a vezetést az Oldenburg (26–27). Nehezen tudtak gólhelyzetet kialakítani az újvárosiak, és időnként a célzással is baj volt. Imre Vilmos cserékkel és az időkérés alatt hangos szavakkal próbálta felrázni csapatát – ez félig-meddig sikerült is. Elkeseredetten küzdött a Dunaferr, az utolsó percben a nem sokkal előbb beállt Slakta Petra lőtte az utolsó (egyenlítő) gólt.

Az újvárosiak a vasárnap látottaknál sokkal jobban is tudnak játszani, ezért korántsem esélytelenek a visszavágón.

Legfrissebb hírek

Drijver Bertold jóvoltából magyar negyedik hely a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
47 perce

Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!

Úszás
1 órája

Pénteki sportműsor: torna-vb Jakartában, jégkorong-, kézi- és kosármeccsek hazánkban

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
8 órája

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
8 órája

Darts: potyogtak a világbajnokok az Eb első napján

Egyéb egyéni
8 órája

Kl: Baráth Péterék ikszeltek; félbeszakadt a Sparta Praha meccse Rijekában

Európa-konferencialiga
8 órája

Sportrímek – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik