Tudta, hol a helye

Évek óta ott sertepertélt már a válogatott körül – hol tagja volt a bűvös tizenháromnak, hol csak a bővebb keretben jutott neki hely –, de stabil helyet nem sikerült kiharcolnia magának. Igaz, nem is volt egyszerű dolga, hiszen az immár háromszoros olimpiai bajnok magyar nemzeti csapatban nemcsak a balkezesek névsora egyedülálló – Benedek Tibor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, illetve a bő keret tagja, Kiss Csaba –, hanem a jobbkezeseké is. Ha a támadásokat nézzük, a bal oldalra pályázott az olimpia előtt Kásás Tamás, Biros Péter, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga II Zsolt, Szivós Márton, GórNagy Miklós, Varga Tamás és nem mellesleg Hosnyánszky Norbert is.

Tizenkilenc évesen igazolt először Firenzébe

A két kapust, a két centert és a három balkezest leszámítva még hat hely maradt a keretben (szélsőknek, átlövőknek, védőknek), az imént pedig kilenc kiváló pólóst soroltunk fel Végül Szivós, Gór-Nagy és Varga II maradt ki, Hosnyánszky viszont éppen a legfontosabb eseményre, eseményekre (a júliusi málagai Eb-t is ide számítjuk) szilárdította meg helyét a legjobbak között.

Hogy ezt minek köszönhette, azt a legjobban Kemény Dénes kapitány tudná megindokolni, mindenesetre érveket könnyű felsorakoztatni mellette. Az egyik legfontosabb, hogy az Eb-t (és a kerethirdetést) megelőző szombathelyi ING-kupán olyan teljesítményt nyújtott, hogy a szakemberek, élükön Kovács Istvánnal, a Honvéddal hat bajnoki címet nyerő trénerrel, arról beszéltek, Hosnyánszky az akkor még kétszeres olimpiai bajnok Biros Pétert idézően játszott. Ha pedig valakit Biroshoz mérnek, annak helye lehet a válogatottban.

Most viszont egy kicsit menjünk vissza az időben, hogy megnézzük, miként jutott el Hosnyánszky Norbert – többek között Firenze kétszeri érintésével – a pekingi aranyig.

A pályafutását a BVSC-ben kezdte, majd az ezredforduló előtt kék-sárgáról zöld-fehérre váltott. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 16 évesen (!), ha csak perememberként is, már tagja volt a Ferencváros magyar bajnoki címet szerző csapatának, miközben a saját korosztályában, a serdülőknél is aranyérmet szerzett. A 2000–2001-es idényben már szinte folyamatosan tagja volt a tizennégyes keretnek, s többször gólokkal és jó játékkal hálálta meg Gyöngyösi András bizalmát. Az emelkedő pályaív a folytatásban sem tört meg: miközben egyre biztosabb lett a helye a zöld-fehéreknél, 2002ben megkapta a Szalai Iván-díjat (az év reménységének jár), rá egy évre pedig őt választották az esztendő utánpótlás-játékosának.

A remek ajánlólevéllel a zsebében húzott egy merészet, s 19 évesen úgy döntött, légiósnak áll, az olaszországi Florentiában folytatja pályafutását. A magyarázat szerint gyermekkori vágyálma volt kipróbálni magát az olasz bajnokságban. A kétéves kaland több szempontból is kifizetődőnek bizonyult, de úgy is mondhatjuk, a bátorság meghozta jutalmát. Hosnyánszky elmondása szerint Firenzében lenyugodott, és ami még fontosabb, szakmailag is jól teljesített. Huszonkét mecscsen 44-szer volt eredményes, ezzel a bajnokság tavaszán még csak a huszadik születésnapját ünneplő magyar „süvölvény” lett a Florentia legeredményesebb játékosa.

Magyarországon is meg akarta mutatni magát

„Mindenki le akart beszélni a légióskodásról, én azonban menni akartam – emlékszik vissza az első firenzei szezonra. – Rendkívül hasznos év volt, nemcsak a pólót tekintve, hanem más szempontból is: úgy érzem, felnőttem Firenzében.

Kemény Fecsó bácsiék mondták Ricardo Tempesti edzőnek, hogy vigyázzon rám, segítsen nekem.

Nem is volt probléma, befogadtak, jól bántak velem az olaszok.”

Hiába volt azonban minden szép és jó a itáliai városban – Hosnyánszky a második évben is a Florentia házi gólkirálya lett –, a hazatérés mellett döntött: korábbi ferencvárosi edzőjének, Gyöngyösi Andrásnak a csapatát választotta, s 2005 nyarától Szegeden folytatta pályafutását, mivel be akart kerülni a válogatottba, s mert itthon alig látták játszani, meg akarta mutatni magát – elsősorban Kemény Dénes szövetségi kapitánynak. Noha a saját értékelése szerint nem a szegedi volt élete legjobb szezonja, a mester számolt vele (tagja lett a Világligában ezüstérmet szerző együttesnek), ráadásul mindkét fővárosi nagycsapat, a Honvéd és a Vasas is csábította az idény végén.

A Vasast választotta, s hogy jó döntést hozott, bizonyítja, a piros-kékek „Hosival” a soraikban törték meg a Honvéd hatéves bajnoki hegemóniáját, valamint saját, 13 esztendős aranymentes sorozatukat. A tavasz után nyáron is ért el sikereket, hiszen a Világkupa kihagyása után a belgrádi Európabajnokságon már tagja volt a válogatottnak, az ezüstéremig jutó magyar együttesben hét meccsen 11 gólt szerzett. Ekkoriban már csapataiban – akár a Szegedet, akár a Vasast, akár a Florentiát vesszük – régóta kulcsemberként számoltak vele, igaz a válogatottban még nem ez volt a helyzet.

„Kevés játékos mondhatja el magáról, hogy ugyanaz a szerepe, mint a klubjában. Csak olyan pólós válik hasznára a válogatottnak, aki a cél érdekében bármire képes. Ha lövök öt gólt, de kikapunk, az sokkal kevesebbet ér, mintha öten lövünk egyet-egyet, de nyerünk. Úgy tapasztaltam, Kemény Dénes a nyáron mutatott forma alapján dönt a csapatról. Nem érzem, hogy mivel több poszton is bevethető vagyok, nem lenne igazi pozícióm, sőt szerintem inkább előny volt, hogy tudok játszani a bal oldalon, védőként, vagy éppen a rosszkéz-oldalon is. A

válogatottba védőként kerültem be, ezt a feladatot kellett megoldanom” – mondja, s szavai arról árulkodnak, hogy a csapatba kerüléshez szükséges jó egyéni teljesítményt össze tudja egyeztetni a közös célokkal.

A válogatottban is nagy feladatok várnak rá

Tökéletesen el is látta a rá bízott védőmunkát, nem akarta túljátszani szerepét, és belejött az eleinte ismeretlen feladatba. A jövőben pedig még nagyobb erőpróbák várhatnak rá. Az újabb egyéves firenzei kitérő után a Vasasba visszatérő kiválóság a piros-kékeknél saját bevallása szerint is kulcsember, és ha az idősebbek közül néhányan már nem vállalják az újabb olimpiai ciklus négy évét, akkor a válogatottban is nagy kihívások várhatnak rá. Noha időnként bohémnak tűnik, nagyon is akarja a sikert, s biztosak lehetünk benne, rajta nem fog múlni a nemzeti csapat eredményessége.