Nincs más hátra, mint előre

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2008.10.30. 23:23
Címkék

Amikor csütörtök délelőtt Kutasi Róbert kiért a REAC-pályára, Balaskó Iván, Lisztes Krisztián, valamint a szerdai számunkban kettejüket bíráló Erős Károly már túl volt a közös kávézáson. A sportigazgató megérkezésekor mindhárman tudták: hátravan még a feketeleves. A vezetőedzővel, Aczél Zoltánnal együtt „raportra” kellett jelentkezniük Kutasi Róbert irodájában, hogy közösen csillapítsák a vihart, amelyet a 36 esztendős középpályás kendőzetlen kritikája kavart. Erős Károly ugyanis lapunknak adott nyilatkozatában kijelentette, ő bizony nincs megelégedve két társa, Balaskó Iván, illetve Lisztes Krisztián erőnlétével.

Ismert, hogy a csupa szív játékos kirohanása nem alaptalan – ám kiderült: érvei gyenge lábakon állnak.

Mert ha Erős Károlynak mindenben igaza lenne, joggal tehetnénk fel a kérdést: nem nyithatja ki a száját?

Vagy elvárják tőle: díszes csomagba gyömöszölje véleményét, hogy szalaggal átkötve nyújtsa oda az érintetteknek – ajándékul?

Nos, ő nem ilyen típusú ember.

Ám ügyelnie kellett volna, hogy ne mondjon olyat a társairól, mint „...a nyári felkészülést kihagyták, és ez érződik a játékukon”.

Hiszen az az igazság, hogy Balaskó Iván eleve későn csatlakozott a kerethez, Lisztes Krisztián viszont egész nyáron a REAC-cal dolgozott; bizonyította példaértékű emberi tartását, miközben sokan megkérdőjelezték, teljesen egészséges-e a térde.

Ezért hatott övön aluli ütésként Erős Károly summázata, hogy ha a téli felkészülés után sem megy nekik, akkor „...hagyják abba”.

„Ilyen kijelentésre Forgács József elnök sem ragadtatná magát és én sem – szögezte le Kutasi Róbert sportigazgató. – Hasonlóan durva kritikát egyik játékosunk sem engedhet meg magának. Ezért Erős Károly mindenkitől elnézést kért. Sikerült tisztáznunk a vélt vagy valós sérelmeket, majd úgy váltunk el, minden erőnkkel a kiútkeresésre összpontosítunk. Az érintettek azzal hagyták el az irodámat, hogy szombaton megeszik vacsorára a Kaposvárt. Ezt az elszántságot szeretném a pályán is látni! Az ősszel hátralévő három mérkőzésünk után – ahogy mindig is szoktuk – leülünk értékelni, s ha a szavakat nem követik tettek, annak következményei lehetnek.”

S ez nemcsak a játékosokra, hanem Aczél Zoltánra is vonatkozik.

Legfrissebb hírek

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
10 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
20 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
34 perce

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
38 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
38 perce

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
1 órája

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik