Négy pont maradt

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.10.30. 23:23
Címkék
EBEL-meccsen 3–1-re kikapott az Alba Volán hokicsapata az Innsbruck csarnokában. Az utolsó pillanatokig küzdött a fáradó magyar bajnok, de végül lezárta kilencmeccses vereségsorozatát a TWK.

Amikor a Tiroler Wasserkraft Innsbruck hazaindult kedden Grazból, és a buszon a hullafáradt társaság tagjai elmerengtek a héten még előttük álló feladatokon, a sírás kerülgethette őket, amikor eszükbe jutott, hogy legközelebb az Alba Volán lesz a riválisuk. Merthogy október 10-én az AV szinte a földdel tette egyenlővé a TWK-t, lejtőre téve az osztrák társulatot. Az Innsbruck azóta még nyolcszor szenvedett vereséget, volt köztük szoros, egyértelmű és csúnya is. A zakósorozat következménye, hogy az egyébként gazdag klub ugyanannyi pontnál tartott a forduló előtt, mint a ligautolsó Ljubljana – és tízzel kevesebbel, mint a mieink –, továbbá, hogy a tavaly az anarchista keret által kifúrt Pat Cortina helyére szerződtetett Ron Kennedy alatt nem inog, hanem egyenesen kileng a kispad. Viszont a pénzes kitételből adódik, hogy az áldozatokat arrafelé is szedő sérüléshullámot könnyebben átvészelik, mint a Volán, amely a csapatra telepedő mérhetetlen fáradtság ellensúlyozására extra kiadással már szerdán elutazott a helyszínre, hogy ott pihenhessen egy keveset a csata előtt.

Ettől függetlenül a meccs úgy kezdődött, ahogy szokott, és amitől óva intett Ted Sator: Alba-játékos kiállításával. Aztán az osztrák fórból nem lett semmi, sőt a Fehérvári Ördögök is támadhattak két percig létszámfölényben, de a harmad feléhez érve Andreas Hanschitz így is a hazaiakat juttatta előnyhöz. Viszont azután, hogy a Volán kihasználatlanul hagyott több létszámfölényes lehetőséget, az egyik kiállítás lejárta után rögtön betalált az októberben nemcsak jó, hanem góltermelő formába lendülő Kovács Csaba – no meg Fodor Szabolcs és Nagy Gergő – révén.

Az utolsó periódus kevés lehetőséget hozott, aztán a hajrát Palkovics Krisztián kiküldésével nyitották meg a bírók. Nagyobb baj, hogy Gerhard Unterluggauer ki is használta a helyzetet, így öt perc sem maradt a második egyenlítésre. Ráadásul ilyenkor egyetlen lehetőség adódik, a kapus lehozatala, amiben persze benne van, hogy nem csökken, hanem nő a különbség, ahogy ez esetben is történt. Kikapott tehát 3–1-re a Volán, de így is fényévekkel jobban áll már most, mint az előző bajnokságban bármikor.

A válogatott kötelezettsége miatti szünet után ismét ugyanebben a leosztásban mérkőznek a felek.

Legfrissebb hírek

A Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
33 perce

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
37 perce

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
49 perce

A Fluminense kapusa beállította Peter Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
1 órája

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
1 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik