Bosnyák díszítéssel

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.10.26. 23:17
Címkék
Fennállása egyik, ha nem a legszebb győzelmét aratta az újonc Hoffenheim, amely gyakorlatilag a földdé tette egyenlővé a forduló előtt még éllovas Hamburgot – és át is vette a vezetést a Bundesligában.

„Van három csúcsformában lévő csatárom, őket muszáj játszatnom. Hogy ez kockázatos? Az. De ebben rejlik a győzelem lehetősége is” – állapította meg Ralf Rangnick, az újonc Hoffenheim edzője a vasárnapi találkozó előtt, amelyen csapata a forduló előtt még éllovas és az ő együttesénél lényegesen nagyobb játékerőt képviselő Hamburgot fogadta. Aztán kiderült, a lényegesen nagyobb játékerő ezúttal legfeljebb papíron létezik, a csodaszámba menő Bundesliga-szereplés ugyanis újabb fejezettel, a HSV legyőzésével bővült. Ráadásul ahhoz, hogy ezt megállapítsuk, 35 perc is elég volt a mérkőzésből.

A szakvezető által említett csatárok megtették, amit megkövetelt tőlük a haza, vagyis inkább Rangnick, különösen a nigériai Chinedu Obasi, aki idénybeli második, majd harmadik góljával romlásba döntötte Martin Jol bajnoki címre törő gárdáját, amely időnként már-már a megalázott szerepére kárhoztatott az önkívületben futballozó falusi kiscsapat ellen. A két Obasi-találat közé azért odafért Vedad Ibisevicé is, amiben az a legcsodálatosabb, hogy ezen már nem is kell meglepődni.

A bosnyák fiatalember ugyanis a tizedik bajnoki gólját szerezte (figyelem, ez a kilencedik forduló volt!), vezeti a mesterlövészek listáját, s mivel akad négy gólpassza is, elévülhetetlen érdemei vannak a TSG menetelésében; akárcsak a másik bosnyáknak, a négy találata mellett további ötöt előkészítő középpályásnak, Sejad Salihovicnak.

„Nem tudom, miért, de a Hoffenheimnél mintha más emberré változtam volna. Megbecsülöm a legapróbb örömöket, higgadt, céltudatos férfivá váltam, aki jó profiként mindent a csapatérdek alá rendel. Hogy mégis ennyi gólt szerzek, az csak dísz. Az én legkedvesebb díszem” – fogalmazott a remek felépítésű – 189 cm és 80 kg – 24 esztendős Ibisevic.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: PPD Zagreb–Szeged

Kézilabda
9 perce

Elkészült a női divízió 1/A jégkorong-világbajnokság programja

Jégkorong
51 perce

Lábát törte a szuperóriás-műlesiklás olasz vb-győztese, kérdéses az olimpiai indulása

Téli sportok
52 perce

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
1 órája

Ideiglenes kapitánnyal próbálják meg kiharcolni a vb-pótselejtezőt a csehek

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
1 órája

Az OKC címvédését elsősorban a Cleveland és a Denver akadályozhatja meg 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik