Felbukkant a fantomügynök

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.10.23. 02:03
Címkék
Megszólalt a kecskeméti Hegedűs Ádám által megvádolt, a magyar FIFA-licences menedzserek szemében szélhámos Marco Battaglieri. Az olasz visszautasította a bírálatokat, ugyanakkor kijelentette, hogy nincs FIFA-licence, s ezért nem is tartja magát ügynöknek, hanem pusztán játékosmegfigyelőnek, aki segíteni akar a fiatal labdarúgókon, s örömmel gardírozza a magyar gyerekeket.

rom, sem hasonló képesítésem. Amikor kapcsolatba kerültem játékosokkal, edzőkkel, sohasem lepleztem, ki vagyok, azonnal a szemükbe mondtam, hogy csak játékosmegfigyelőként dolgozom. Más kérdés, hogy jó kapcsolatokat ápolok több országban is, ezért bátran felajánlom a segítségemet a fiataloknak. Ráadásul több, licences menedzserrel állok partneri viszonyban, akiknek szintén ajánlgatok futballistákat. Hegedűs Ádámmal is így kerültem kapcsolatba. Azt rögvest leszögezném: borzasztóan fáj az, amiket rólam állít a srác. Szívemen viseltem a sorsát, fontosnak tartottam, hogy jó helyre segítsem. Méghogy meghiúsítottam az udinei szerződését?! Miért lett volna az előnyös a számomra? Szerintem a bánat beszélt belőle, megpróbálja rám kenni, hogy nem jött össze az átigazolás. Sajnos Hegedűs Ádám vékony testalkatú fiú, aki sérülékenyebb az átlagnál, az első próbajáték során azért sem sikerült megállapodni a klubbal, mert megsérült. Azt is érdemes megemlíteni, hogy amíg kezelték, elvittem a tengerpartra nyaralni, fizettem a magánklinikai ápolását. És akkor még azt állítja, hogy lenyúltam a neki járó pénzt?! Tudja, mennyibe került nekem Ádám olaszországi kalandja? Jóval többe, mint az a kétezer euró, amiről azt mondja a futballista, hogy zsebre vágtam. Egyébként is, Olaszországban nem beszélünk összegekről, nem hozzuk nyilvánosságra, mennyiért igazolja a klub a labdarúgót, illetve a szerződtetéséből miként részesül az ügynök. Arra pedig, hogy szélhámos lennék, az a válaszom: több fiatalt is eredményes karrierhez segítettem már, és sok klubbal nagyszerű a kapcsolatom.”

Történetesen az Udinesére ez nem biztos, hogy igaz: amikor a Serie A-s klubnál arról érdeklődtünk, ismerik-e Marco Battaglierit, illetve dolgoznak-e vele együtt, azt a választ kaptuk, hogy még sosem hallották ezt a nevet...

„Több menedzserrel is kapcsolatban állunk, de csak azokkal kötünk partneri szerződést, illetve csak azoktól fogadunk el ajánlatot, akiket először leellenőriz a klub – árulta el az Udinese sajtóosztályán dolgozó Elena Diotto, aki kollégáival megpróbált utánajárni a magyar játékosokat a klubhoz irányító ügynökök nevének is. – Az átigazolási időszakok során rengeteg menedzser fordul meg az egyesületnél, akik sok-sok futballistát ajánlanak a figyelmünkbe, de Marco Battaglieriről most hallok először.”

Olaszországban nem csak a klubok figyelnek oda, milyen menedzserekkel dolgoznak együtt, az ügynökök is csak szigorú szabályok szerint működhetnek (a játékos- és klubügynökök olaszországi szövetsége felügyeli a ténykedésüket): a menedzser maximum kétéves ciklusra köthet szerződést a futballistával; a megállapodást követő harminc nap során büntetlenül fel lehet bontani a szerződést; a labdarúgó éves fizetésének három százaléka illeti meg a menedzsert.

Magyarországon még gyerekcipőben jár az efféle korlátozás, ám az egyeztetések már elkezdődtek.

„Létező probléma, hogy tehetséges gyerekeket öt labdáért elvisznek” – mondta Elbert Gábor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) főtitkára, aki hozzátette: mindenki számára világos, hogy ilyen munkát csak és kizárólag az végezhet, akinek erre hivatalos felhatalmazása van. Vagyis: licencköteles a menedzseri tevékenység.

A sportvezető szerint idehaza bizonyos fokig vigyáznak arra, hogy a gazdag klubok ne tudják ingyen elszipkázni a kis klubok által felnevelt legjobbakat, az alkotóműhelyek ne lehetetlenüljenek el – csakhogy a nemzetközi futballvilágban nem ismerik el az amatőrszerződést, így amelyik labdarúgónak csak ilyen megállapodása van, akadálytalanul mehet külföldre. Pontosabban: ha külföldre igazol, a nevelőegyesület abból semmiféle bevételre nem számíthat a nevelési költségen kívül, jogi úton sem kaphat elégtételt.

Mi lehet a megoldás?

„Már korábban felvettük a kapcsolatot a Hivatásos Labdarúgók Szakszervezetével – mondta Elbert Gábor. – A HLSZ főtitkárával, Horváth Gáborral egyeztettünk arról, miképpen lehetne hatékonyan képviselni a fiatal játékosok érdekvédelmét. Erről most is zajlanak a tárgyalások.”

A tanulság pedig?

Nos, a menedzserek ténykedését korlátozó, illetve a fiatal futballisták jogait védő szabályok terén példát lehetne venni az olaszokról, azonban a Magyarországon próbálkozó olasz ügynököket érdemes messziről elkerülni...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik