Sanyi Kispestről

Amíg mások Zánkára vagy Haj dúszoboszlóra mentek vakációzni, Torghelle Sándor az Újtemető utcáig zötykölődött el. Kilencéves volt, amikor szülei beíratták a Honvéd napközis táborába, és ezzel akarva-akaratlanul (de inkább akarva…) megpecsételték a sorsát. Ami azt illeti, sokáig nem kellett aggódniuk azért, hogy Sanyi megállja-e a helyét: a srácok edzéseit felügyelő – korábban Détári Lajost is felfedező – Longa Ferenc már az első nap végén megkérdezte, volna-e kedve Kispesten futballozni. Volt.

Hőzöngés miatt került ki a csapatból

„Az előkészítő csoportban kezdtem, folytattam a serdülő-, majd az ifjúsági csapatokban, a csúcs pedig az volt, hogy bemutatkozhattam a felnőttek között. Rajongtam Pisont Pista, Vincze Pilu vagy éppen Détári Döme játékáért, számomra a Kispest mindig is többet jelentett egyszerű klubnál. A Bozsikstadionban nőttem fel, ott váltam azzá, aki vagyok. Lehet, mások mosolyognak ezen, de gyerekként csupán egy álmom volt, hogy egyszer az NB I-ben magamra ölthessem a Honvéd mezét. Ezért is bízom abban, hogy egyszer még tehetek érte valamit – ha néhány esztendő múlva hazatérek, és a vezetők szeretnék, hogy Kispesten futballozzam, elég lesz egyszer hívniuk.”

A piros-feketéket eddig 45 élvonalbeli mérkőzésen erősítő csatár 2003 nyarán költözött a Hungária körútra. Búcsúzott a Honvéd – búcsúzott ő is.

„Miután kiestünk az első osztályból, úgy véltem, a fejlődésemnek az használ, ha én az NB I-ben maradok. Hívott ugyan a Cottbus, de ma is azt mondom, korai lett volna, ha akkor külföldre igazolok. Az MTK ajánlata kapóra jött, ráadásul Illés Béla, Halmai Gábor és Pisont Pista személyében klasszisokkal kerültem egy csapatba. Évekkel korábban még én szedtem nekik a labdát Kispesten, aztán hirtelen fordult a kocka: mivel mögöttem szerepeltek, én kaptam tőlük a labdákat…”

Majd eljött 2004. június 6. Magyarország nemzeti együttese Németország vendége volt, és Kaiserslauternben legalább akkora csoda történt, mint 1954-ben Bernben, csak fordítva: 2–0 ide. A duplázó Torghelle Sándor utóbb úgy válogathatott a kérők közül, mint kukac a cseresznyefán, végül a Crystal Palace mellett tette le a voksát.

„Hoztam már jobb döntést is életemben… A Palace egy csatárral, Andy Johnsonnal játszott, a másik hat támadó meg ült a padon vagy a lelátón. A Premier League-ben tizenkét mérkőzésen jutottam szóhoz, ami nem sok, ugyanakkor más ennyivel sem dicsekedhet. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy történt, ami történt, nem bántam meg, hogy Angliába szerződtem. Miként azt sem, hogy onnan a Panathinaikoszhoz kerültem, hiszen pályára léphettem

a Bajnokok Ligájában is. A Werdert például úgy vertük meg kettő egyre, hogy mindkét gólban benne voltam. Ezután csináltam egy hülyeséget: amikor a Barcelona ellen Malesani mester lecserélt, hőzöngtem. A szakember kicsit túlreagálta, sőt nagyon: onnantól fogva nem játszatott.”

A jó fizetésnek olykor megvan a hátránya

Ha a Panathinaikoszban nem is, Görögországban azért volt maradása. A szaloniki székhelyű PAOK-ra két okból is jó érzésekkel gondol vissza.

„Ami a Crystal Palace-ban és a Panathinaikoszban nem jött össze, a PAOK-ban igen: gólt lőttem bajnokin. Akkoriban sokan élcelődtek ezen, de különösebben nem izgatott, hiszen ha az ember kevés lehetőséget kap, nem rúghat sok gólt. Gyakran öt-tíz percre vetettek be, na, ez volt a halálom. Mit csináljak annyi idő alatt?! Ha nem kerül anyagi válságba a klub, és a gondokat enyhítendő nem a jól kereső labdarúgóktól, köztük tőlem válik meg a vezetőség, nem zárható ki, hogy ma is a PAOK-ban légióskodnék.”

A munkanélküliség veszélye ezúttal sem fenyegette a támadót: csábították a Serie B-be, valamint a Bundesliga 2-be is. A döntést megkönnyítették a magyar „szakértők”.

„Beszéltem Király Gabival és Szabics Imivel is, ők aztán tudják, mi fán terem a német foci. Csupán azért bántam meg, hogy a Carl Zeiss Jenának mondtam igent, mert a szezon végén kiestünk, ám ez talán nem rajtam múlott: kilencszer voltam eredményes. Az egyik kupameccsen olyan gólt rúgtam, amelyet hetekig mutogattak az összefoglalókban: az ellenfél kapujától vagy harminc méterre alányúltam a labdának, amely a kint álló kapus felett hullott a hálóba. Ugyan marasztaltak a vezetők, bevallom, a Regionalligához nem fűlött a fogam.”

Itt jegyezzük meg: mielőtt Torghelle Sándor véglegesen elhagyta volna Jenát, egyszer ideiglenesen is megtette.

„A Sankt Pauli elleni bajnoki előtt Magyarországról hívott mindenórás párom, hogy nagy fájdalmai vannak. Nem sokkal később SMS-t kaptam: Betti már a műtőben volt. A pályán egyébként sem vagyok higgadt típus, képz e l h e t i k , hogy ezek után milyen érzésekkel vonultam ki melegíteni. A tizenkettedik percben kiállítottak – ez benne volt a pakliban… Amint az öltözőben bekapcsoltam a telefonomat, jó hír fogadott: megszületett Evelin lányom. Lefürödtem, felkaptam a tréningemet, majd azzal a lendülettel felszaladtam a tribünön ülő elnökünkhöz, és kértem, engedjen haza.”

Kiváló széria: vasárnap gól a St. Pauli ellen

A nyáron újfent Szabics Imrére hallgató, jó barátjához hasonlóan az Augsburg keretéhez csatlakozó csatár állítja, most minden rendben van körülötte. Illetve… Ha az együttes nem szerénykedne a tabella hátsó régiójában, akkor lenne tökéletes az idill. Még szerencse, hogy vasárnap 3–2re megverte a Sankt Paulit, így elkezdte a felzárkózást – Torghelle Sándor góljának is köszönhetően.

„Azt nem jelenthetem ki, hogy Imivel a szurkolók kedvencei vagyunk – főként azért nem, mert a gyengélkedés miatt egyelőre senki sem az. Az viszont jó jel, hogy a csatársort mi alkotjuk, és az eddig elért tíz gólból hét a mi nevünkhöz fűződik. Egyet ollózva szereztem, nem is volt csúnya.”

Az albánok és a máltaiak kapujába bólintó Torghelle Sándort az elmúlt napokban már a magyar futball megmentőjeként emlegették. No meg a „magyar Rooneyként”…

„Dehogy vagyok én a magyar Rooney! Torghelle Sándor vagyok! Megmentőnek meg végképp nem gondolom magam. Ez is hülyeség! Bement két fejesem, ezzel győztünk, ennyi. Két hónapja sokan még lefalábúztak, ma pedig megmentőnek neveznek, ezt kicsit furának tartom. Néhány hete mást sem hallottam, hogy ikszet hívják be a csapatba vagy ipszilont, esetleg zét, csak Torghellét ne. Akik ezt hangoztatták, most befoghatják! Persze alig várják, hogy hibázzak, akkor megint porig alázhatnak, de ez legyen a legnagyobb örömük az életben. Én jól elvagyok, néha ábrándozom arról, milyen jó lenne egy világversenyre kijutni a válogatottal, és kész. Lehetnék szép és aranyos fiú, bizonyára sokaknál bevágódnék így, de az érdekel a legkevésbé, hogy mások mit gondolnak rólam. Lehet engem szeretni és utálni, aki számomra fontos, az úgyis szeret.”

Na, hát ő „a” Sanyi.